2026. július 24.

Romániában jövő héttől elindulhat a televíziós távoktatás magyar nyelven a 8. és 12. diákoknak

Romániában jövő héttől elindulhat a televíziós távoktatás magyar nyelven a 8. és 12. diákoknak

Jövő héttől a kisebbségi államtitkárság és RMDSZ közbenjárására elindulhat a magyar nyelvű távoktatás a romániai közszolgálati televízió országos és két regionális csatornáján, a nyolc és tizenkettedikes diákoknak. Erről Szabó Ödön az RMDSZ oktatási szakembere tájékoztatott.  

Az oktatási szakpolitikus elmondta, hogy a tanügyminisztérium kisebbségi osztálya előkészítette azt az protokollumot, amely lehetővé tenné a szaktárca és a közszolgálati televízió ezirányú együttműködését, így egy országos csatornán és a marosvásárhelyi és kolozsvári regionális stúdiókból sugároznák ezen felkészítőket.

?Az a célunk, hogy a kialakult kényszerhelyzetben is olyan megoldásokat tudjunk nyújtani, amelyek segítik a diákokat abban, hogy a záróvizsgákra megfelelő körülmények között tudjanak készülni. Így matematikából, magyar nyelv és irodalomból, történelemből, fizikából, kémiából, biológiából, informatikából, földrajzból már megvannak az oktatók, akik részt vesznek ebben a projektben és megtartják a televíziós felkészítőket.  Egyelőre csak a nyolc és a tizenkettedikes diákokról beszélünk, de cél lehet ezt bővíteni, amennyiben ez az állapot hosszabb ideig tart? ? mutatott rá Szabó Ödön, az RMDSZ szakpolitikusa, majd hozzátette, hogy számos tanintézmény már meghozta azokat a döntéseket, amelyek lehetővé teszik a távoktatást, ezért arra kéri a szülőket, hogy amennyiben még nem tették meg vegyék fel a kapcsolatot az oktatási intézményekkel.

 

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Romániába autózik? Mutatjuk, mennyibe kerül az útdíj 2026-ban, és hol vásárolhatja meg
Jul 10, 2026
Nagyváradról már Rómába és Dortmundba is repülhetünk – 99 lejtől kaphatók a jegyek
Jun 29, 2026
Debrecenből közvetlen járattal a magyar tengerre
Jun 26, 2026
Hőségriadó! Ezeken a helyeken kereshetsz enyhülést Debrecenben és Nagyváradon
Jun 23, 2026
Nagyváradról Milánóba repülhetünk
Mar 31, 2026
Újraindul a Nagyvárad, szeretettel kampány – Kedvezményekkel várják a turistákat
Feb 27, 2026