2026. július 24.

Shakespeare-bemutató a nagyváradi teátrumtól

Shakespeare-bemutató a nagyváradi teátrumtól

Augusztus 29-én, a Gyulai Várszínházban mutatja be a Szigligeti Színház Szigligeti Társulata William Shakespeare Hamlet című drámáját. Az előadás a premier házigazdájával koprodukcióban valósul meg, Telihay Péter rendezésében.

?Ahogy jobban elmélyültem a Hamletben, rájöttem, hogy ez egy rendkívül komplex történet. Kilóg az életműből, szerkezetileg is, de az alkalmazott technikák felől nézve is.  Azt hiszem, hogy A vihart leszámítva, ez az egyetlen darabja Shakespeare-nek, ahol sikerült nagyon messzire mennie az aktuális Angliától. Olyan mélyre ásott, és olyan szintekre hatott le, ahol már elengedte a hétköznapi valóság bizonyos elemeit, és a tudatalattinak olyan birodalmába tért, ahová nagyon nehéz követni.? ? mondta el a színháznak adott interjújában a rendező, majd hozzátette: ? A Hamlet ledob magáról minden aktualizálási ambíciót. Sok előadást láttam, sokról tudok, de mindegyik, amelyik egyetlen elemnek rendelte alá a rendezői koncepciót, leszűkített számtalan értelmezési tartományt. Azt remélem, hogy a mi előadásunk ezt a sokféleséget, ezt a többszörösen csiszolt prizmát, amiben nem tudom hányféleképpen törik meg a fény, sikerül megmutatni.?

Telihay Péter, az előadás rendezője első ízben dolgozik a nagyváradi társulattal. Telihay 1988-ban végzett az akkori Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakán, később, 1995-ben rendező szakon is diplomázott. Alapító tagja a Független Színpadnak, hosszabb-rövidebb ideig a Miskolci Nemzeti Színház, a Vígszínház, a Radnóti Színház, a Szegedi Nemzeti Színház, valamint a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja volt. Munkáit több ízben is díjazták, Karenina, Anna című, egyik legutóbbi rendezése pedig a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába is meghívást kapott.

Az előadás címszerepét Sebestyén Hunor játssza, akinek rátermettségét és tehetségét Nívódíjjal, Földes Kati-díjjal, valamint a kisvárdai színházi fesztivál legígéretesebb pályakezdőjének szóló díjával jutalmazták korábban. További szerepekben Dimény Levente, Tóth Tünde, Trabalka Cecília, Kardos M. Róbert (Jászai-díjas), Szabó Eduárd, Hunyadi István, Kocsis Gyula, Szotyori József, Gajai Ágnes, Tóth Zsófia, Tőtős Ádám és Dombi Dávid láthatók. Az előadás koreográfusa Lőrinc Katalin, díszlettervezője Horváth Jenny, a jelmezeket Florina Bellinda Vasilatos jegyzi.

A premierre jegyek a Gyulai Várszínház jegypénztárában, valamint online, a www.gyulaivarszinhaz.hu oldalon vásárolhatók.

A Hamlet gyulai bemutatóját követően, az előadást, amennyiben a járványügyi korlátozások ezt megengedik, október 16-án mutatják be, a Szigligeti Színház alapításának 120. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat keretében.

Kép: a Gyulai Várszínház

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026