2026. július 24.

Szabó Magda Ókút című regényét állítják színpadra Debrecenben

Szabó Magda Ókút című regényét állítják színpadra Debrecenben

Mészáros Ibolya előadásával tiszteleg Szabó Magda előtt az írónő születésnapján a Debreceni Református Kollégium Múzeuma és a Szabó Magda Emlékház.

Szabó Magda, 1917. október 5-én született Debrecenben. A mostani Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában tanult, majd tanított, ugyanis 1940-ben a Debreceni Egyetemen kapott latin?magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát. 1949-ben megkapta a Baumgarten-díjat, de még azon a napon visszavonták tőle. Egészen 1958-ig nem publikálhatott. Az országos ismertséget a Freskó és Az őz című regények hozták meg neki. Számos önéletrajzi ihletésű regényt is írt, ebből az egyik az Ókút, amely gyermekkorát idézi meg és benne szüleit, akiket tündérnek tartott. Ezt a világot idézi meg Mészáros Ibolya, saját maga színpadra állított előadásában.

Az Ókút az egyik legolvasmányosabb Szabó Magda-regény, amely az életmű fókuszpontjára világít rá. Megeleveníti a város és a család múltját, ugyanakkor az önéletrajzi regényeknek, a Für Elise-nek és a Régimódi történetnek a "csírájaként" is olvasható - mondta Keczán Mariann, a múzeum igazgatóhelyettese pénteken sajtótájékoztatón Debrecenben.

Hozzátette: talán Szabó Magda volt az egyetlen olyan író Debrecenben, aki ennyire erősen őrizte a város múltját, és annyi épülethez, utcához fűzött reflexiót, mint ő.    

Mészáros Ibolya, a debreceni Csokonai Színház művésze a sajtótájékoztatón elmondta: Szabó Magda munkájával először a debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatos diákjaként találkozott. A Nagytemplomról szóló részletet beszédvizsgán kellett előadnia. "Hihetetlen munka volt létrehozni az egyórás, egyszemélyes előadást. Nehéz volt eldönteni, hogy mit hagyjak ki a regényben szereplő nagyszerű történetek közül" - mesélte Mészáros Ibolya.    

A darabot október 5-én 17 órától mutatják be a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának dísztermében.

 

Kép: facebook.com/szabo.magda.emlekhaz/

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026