2026. július 23.

Százharminc éves Debrecen első nyilvános könyvtára

Százharminc éves Debrecen első nyilvános könyvtára

130 évvel ezelőtt a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára megnyitotta Olvasótermét "minden megszorítás nélkül a nagyközönség számára". Ezzel létrejött Debrecen első nyilvános könyvtára. Február 13-án, csütörtökön, a jeles évforduló alkalmából kamarakiállítás nyílt, a Nagykönyvtár előtti Zsibongóban.

Kustár Zoltán, a kollégium igazgatótanácsának elnöke azt mondta, hogy az 1880. február 15-én megnyitott olvasóterem fordulópontot jelentett a város kulturális életében, miután a város polgárai is hozzáférhettek a kollégium tudományos kincseihez. Hozzátette: a kollégiumi könyvtár ma is "az ország, a nemzet könyvtára, iskolája, világító lámpása".

Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere szerint "a könyvtár ma, az internet korában is érvényes, élő pontja a tudáshoz való hozzáférésnek". Bár az olvasás egyfajta intim kapcsolat a szerző, a mű és az olvasó között, de ez a fajta élmény a könyvtárban kinyílik a közösség felé - jegyezte meg.

Hozzátette: a Református Kollégium könyvtára emblematikusan meg tudja jeleníteni az intézmény és a város történetét, kapcsolatát.

Gáborjáni Szabó Botond, a kollégium gyűjteményi igazgatója felidézte: évtizedes előkészítés után 1880. február 15-én nyitotta meg a kapuit az olvasóterem, ahol egyszerre negyvenen válogathattak 3500 mű közül. Már az első esztendőben csaknem négyezer regisztrált látogatója volt a nyilvános könyvtárnak.

Az akkori előírások szerint külön igazgatói engedéllyel a városhatáron kívül élők is látogathatták a könyvtárat, de számukra tilos volt könyveket kölcsönözni - idézte a szabályzatot az igazgató.

A Református Kollégium Nagykönyvtárában rendezett kamarakiállítás látogatói korabeli dokumentumokat, fotókat tekinthetnek meg Debrecen első nyilvános olvasótermének történetéből.

 

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026