2026. július 23.

Színháztörténeti kiállítás a nagyváradi teátrumban

Színháztörténeti kiállítás a nagyváradi teátrumban

A Bihar Megyei Levéltártól kapott anyagból állítottunk össze színháztörténeti kiállítást a színház emeleti páholyzsebeiben berendezett kiállítóterekben. A Zenei és színházi emléktöredékek. Levéltári kincsek Nagyvárad kulturális örökségéből című tárlat megnyitójára december 19-én került sor. A gyűjtemény bemutatása mellett ismertették a Szigligeti Színház, a Regina Maria Színház és a Bihar Megyei Levéltár közötti együttműködési megállapodás részleteit is, amelynek értelmében könnyebbé válik a kutatók számára a váradi színházi élettel kapcsolatos archív dokumentumokhoz való hozzáférés.

A kiállításmegnyitón elsőként Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója köszöntötte a hallgatóságot. Kiemelte: a Szigligeti Színház jelenleg is foglalkozik színháztörténeti kutatással, egyebek közt épp nemrég jelent meg Nagyváradi magyar színháztörténet 1950–1990. Philther-elemzések című tanulmánykötet, amelyhez a teátrum saját levéltárának gyűjteményét is használták a szerzők. Éppen ezért lesz fontos és hasznos, hogy az állami levéltárban őrzött, korábban nem kutatott anyagokat is egyszerűbben tanulmányozhatják majd mindazok, akik a témával kapcsolatban végeznek kutatást.

Elisabeta Pop színikritikus, a váradi színház egykori irodalmi titkára személyes élményeit felidézve mesélte el, hogy a rendszerváltás előtt milyen körülményes volt a levéltári anyagokhoz való hozzáférés, majd Nagy Mihály, a Bihar Megyei Levéltár munkatársa mesélt a kiállításon látható érdekességekről. Végül Mihai Georgiță, az Állami Levéltár Bihar megyei kirendeltségvezetője vetette fel, hogy az archívumban további érdekes és értékes dokumentumok találhatók a váradi színház történetével, egyebek közt a kőszínház építésével kapcsolatban, amelyek mind kutatásra várnak, illetve akár egy későbbi kiállítás anyagát is képezhetik.

A Várad színházi múltjával kapcsolatos kiállítás anyaga magyar, román és német nyelvű eredeti dokumentumokból, kottákból, plakátokból, szövegkönyvekből, jegyzőkönyvekből és egyéb iratokból áll, amelyek közül a legrégebbiek a 19. század közepéről származnak, amikor a váradi magyar nyelvű színjátszás jellemzően a Fekete Sas szálló termében zajlott, de láthatók plakátok például a Somogyi Károly vezette első állandó kőszínházi társulat első évadának 1900. novemberi műsorából is.

A tárlat január közepéig lesz látogatható a színház emeleti körfolyosolyának két végében található kiállítóterekben (páholyzsebekben), a magyar és a román színház előadásai előtt és a szünetekben, illetve szervezett színházlátogatások alkalmával.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026