2026. július 24.

Szombaton tartják az első őszi Egyháztáji vásárt Debrecenben

Szombaton tartják az első őszi Egyháztáji vásárt Debrecenben

Szeptember 18-án délelőtt újra Egyháztáji vásárt rendeznek a belvárosi Leány utcán. Az első őszi vásáron a helyi termelők és kézművesek termékei mellett újdonsággal is készülnek a szervezők: látványfőzést is tartanak, így hagyományos pásztorételt is vásárolhatnak a résztvevők.

Idén áprilisban indult újra helyi összefogásnak köszönhetően az Egyháztáji vásárok sorozata Debrecenben. A Magyar Református Szeretetszolgálat Egyháztáji programjának célja, hogy haszonelvű kereskedelmi közvetítés nélkül összekapcsolja az egyházhoz kötődő vidéki kistermelőket és a városi fogyasztókat. Minden hónap harmadik szombatján a belváros szívében, a Leány utca 2. belső udvarán találkozhatunk a kiváló termékekkel.

A szeptember 18-i Egyháztáji vásáron többek között kenyeret, füstölt árukat, sajtokat, chiliket, szörpöket, kézműves csokoládét, lekvárokat és mézet is találnak a vásárlók a termelők portékái között, de az élelmiszerek mellett például kézműves szappanok közül is szerepelnek a kínálatban.

A szombati Egyháztáji vásárra ráadásul újdonsággal is készülnek a szervezők: a Balmaz Tészta jóvoltából látványfőzést kísérhetnek figyelemmel a vendégek, melynek keretében a hagyományos pásztorétel, a slambuc elkészítésének mikéntjét ismerhetik és ízlelhetik meg az érdeklődők.

Szeptember 18-án 8 órától 11:30-ig nyílik lehetőség a helyi termelők portékáinak vásárlására a Leány utcán. A szombati vásáron kívül idén még október 16-án és november 20-án tartanak Egyháztáji vásárt a belvárosban.

 

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026