2026. július 24.

Térey Jánostól búcsúzik Debrecen

Térey Jánostól búcsúzik Debrecen

Elhunyt Térey János. A Debrecenben született, a cívisvároshoz oly sok szállal kötődő József Attila-díjas költő, író műfordító 48 éves volt.

Térey János 1970. szeptember 14-én született Debrecenben. Általános iskolai tanulmányait az Eötvös utcai iskolában végezte, a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban szerzett érettségi után a budapesti Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán, majd 1996-ban az ELTE magyar szakán szerzett diplomát.

Költői pályafutását olyan jelentős kötetek jelzik, mint a Szétszóratás, a Térerő, a Drezda februárban, a Paulus vagy az Ultra. Írt prózát, de drámaíróként is közismert, nevéhez fűződik a Nibelung-lakópark, a Kazamaták (melyet Papp András íróval közösen jegyeztek) és az Asztalizene című dráma is.

2001-ben József Attila-díjjal, 2002-ben Füst Milán-díjjal jutalmazták. 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést, 2008-ban pedig az év legjobb magyar drámája díjat az Asztalizenéért. 2010-ben a Magyar Köztársaság Babérkoszorú díjával tüntették ki.

Térey János váratlan halála megrázta az irodalmat szerető debreceni közösséget. Bár több mint 25 éve a fővárosban élt, a vele készült interjúkban, cikkekben mindig is hangsúlyozta Debrecenhez fűződő szenvedélyes viszonyát. Mindig szívesen tért haza szeretett városába, akár az ünnepi könyvhét vendégeként, akár azért, hogy kiállítást nyisson meg, vagy rendhagyó tárlatvezetésen vegyen részt.

Írásaiban ? verseiben és prózáiban ? rendre megjelent Debrecen, a város múltja és jelene. Legutóbbi, az Alföld folyóiratban megjelent szövegeiben gyerekkorát, ifjúsága éveit és helyszíneit idézte meg. A folyóiratot kiadó Alföld Alapítvány kuratóriumának is tagja volt.

Térey János halálával a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotóját veszítettük el. Egy olyan nagy formátumú szerzőt, akit Csokonai Vitéz Mihály, Szabó Magda vagy Borbély Szilárd társaságában emlegethetünk.

 

Fotó: litera.hu

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026