2026. július 24.

TIFF Nagyvárad: cine-koncertek, különleges programok a Cion Zsinagógában

TIFF Nagyvárad: cine-koncertek, különleges programok a Cion Zsinagógában

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál számos filmpremierrel, díjazott alkotással, és több kísérőprogrammal érkezik Nagyváradra. A főtéren az ország egyik legnagyobb szabadtéri vetítővásznát húzzák fel, de vetítéseket tartanak a színházban, a Partiumi Keresztény Egyetemen, a várban és olyan különleges helyszíneken is, mint az 1877-1878 között, neo-mór stílusban épült  Cion Neológ Zsinagóga,  mely 2015 óta szerepel a romániai műemlékek jegyzékében.

A fesztivál első napján, pénteken 21.00 órától a margittai születésű Bereczki Csaba Soul Exodus filmjét nézhetik meg az érdeklődők. A film, amelyet részben Nagyváradon forgattak, 2017-ben a 2. Magyar Filmdíj-gálán elnyerte a Legjobb Dokumentumfilm díját.

Soul Exodus

Bereczki Csaba Soul Exodus című új, egészestés, zenés dokumentumfilmjének középpontjában a The Brothers Nazaroff hagyományos klezmerzenét játszó alkalmi formáció tagjai állnak. A dokumentumfilmben az amerikai születésű zenészek - Michael Alpert, Dan Kahn, Psoy Korolenko, Bob Cohen, Jake Shulman-Ment - a klezmeren keresztül keresik gyökereiket, önmagukat, zsidó identitásukat. A Soul Exodus szereplői egyfajta fordított exodusként kelnek útra: hajóval utaznak nyugatról keletre, Montrealból New York, Párizs, Berlin, Budapest, Nagyvárad érintésével jutnak el Besszarábiába, Moldovába.

Szeptember 8-án, szombaton az ismert színész és költő, Dorel Vi?an Az ember és titka (Omul ?i taina lui) című előadását hallgathatja meg a közönség.

Este kilenc órától kerül levetítésre az első romániai nagyjátékfilm, a Románia függetlensége (Independen?a României) Az 1912-ben készült film az ország török uralom alóli felszabadításáért folytatott harcokról szól. A filmvetítést DJ DuBase kíséri elektronikus zenével.

Vasárnap a Cion Zsinagóga újra várja a klasszikus filmek kedvelőit: este 9-től a Prágai diák című 1913-as némafilm kerül lejátszásra, a vetítést az elektro-akusztikus zenét játszó CelloFun kíséri, az eredeti feliratot Irina Margareta Nistor filmesztéta fordítja a közönség számára. A zenei kíséret mellet Alfred de Musset Decemberi éj című művéből is felhangzanak majd idézetek.

A prágai diák /Der Student von Prag/

Balduin, a szegény diák eladja a tükörképét az ördögnek, aki Scapinelli, a titokzatos varázsló képében jelenik meg. Balduin ezután nagyravágyóan visszautasítja Liduska, a cigánylány szerelmét és beleszeret a szép Margit grófnőbe. A grófnő udvarlója párbajra hívja ki. A diák meg akarja kímélni ellenfele életét, de hasonmása vív helyette, aki megöli a grófot. Balduin hiába próbálja meggyőzni a grófnőt ártatlanságáról, hasonmása minden kísérletét meghiúsítja. Kétségbeesésében lelövi a tükörképet. 

Jegyeket online, egységes, 10 lejes áron az Eventbook.ro oldalon lehet vásárolni.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026