2026. július 24.

Toró József festőművész képeiből nyílt tárlat a debreceni Partium Házban

Toró József festőművész képeiből nyílt tárlat a debreceni Partium Házban

A város kulturális intézményei mellett a tevékenységét nemrég megkezdett Partium Ház is bekapcsolódott az idei Térey könyvünnep ? Debreceni Ünnepi Könyvhét programjaiba. Az általa szervezett könyves eseményeket színesítette Toró József, nagyváradi származású, jelenleg Debrecenben élő és alkotó festőművész Karantén képek nevet viselő tárlata, amely szeptember 12-én nyílt meg az intézmény székházában.

A művész tisztelőit, barátait, kollégáit a Magyar Házak hálózatához tartozó Partium Ház nevében Stanik István szakmai igazgató köszöntötte, aki arról beszélt, hogy ez a tárlat is azt mutatja: ebben a járvány okozta bizonytalan helyzetben is születnek jó dolgok. Lám, Toró József is alkotásra fordította a járvány első hullámakor a kényszerű bezártságot. Jó és örömteli dolog az is, hogy képeit abban a Partium Házban mutathatjuk be, amely hivatalosan még meg sem nyitotta kapuit, de a Méliusz Juhász Péter Könyvtárral együttműködésben máris számos könyvbemutatót, író-olvasó találkozót szervezett a debreceni Ünnepi Könyvhétre. A könyves programok mellett a Partium Ház ezzel a tárlattal nyitja meg Kárpátia Galériájába tervezett kiállításainak sorát.

[Best_Wordpress_Gallery id="539" gal_title="Toró József festőművész képeiből nyílt tárlat a debreceni Partium Házban"]

A köszöntő szavak után Éles Bulcsú grafikusművésznek, az alkotót és alkotásait méltató szavai kerültek felolvasásra.

Toró József festőművész - megfogadva Győrfi Pál tanácsát -, otthon maradt a koronavírus elleni védekezés hónapjaiban. Vásznakat rendelt, és a távoktatás miatt átalakítva a napirendjét, időt tudott szakítani a festésre. Most pedig a közönség elé tárja az otthon töltött időszak munkájának a gyümölcsét.

Akik nem ismerik, azok számára röviden bemutatom a kiállítóművészt. Családja által nagyváradi-erdélyi-székelyföldi indíttatású. 2004 után áttelepül Debrecenbe. Hamarosan az akkori ?Kézműves Szakiskolában? helyezkedik el, amely később ? nincsenek véletlenek! ? éppen Kós Károly nevét veszi fel. Toró József esetében ez a két ok elegendő ahhoz, hogy éppen Sztánán szervezzen művésztelepet nyaranta diákjainak.

Képzőművészként a debreceni újrakezdés után eleinte ?búvópatakként működött?, az elmúlt években azonban ?folyóvá lett az ér?. Különböző országos és regionális tárlatokon nyert elismerései okán két alkalommal is nagyobb szabású tárlata volt a Kölcseyben, közösen a többi díjazottal. Mindkét csoportos kiállításra jellemző volt, hogy a munkái jól elkülöníthetőek voltak a többi kiállítótól. Miért is?

Grafikusként előszeretettel készít friss, ?ropogós? tollrajzokat és kísérletező ? olykor fotó alapú szitanyomatokat, festőként pedig izgalmas absztrakt képeket. Jelen tárlatra az utóbbiakból válogatott, ezért ezekről szólnék/írnék néhány szót.

Szakmai szemmel nézve a képeket, jól felépített képrendszereket láthatunk, amelyekben jól válik a festmények javára a színek ellentéte csakúgy, mint a nyugodt és a mozgalmas felületek szembeállítása. Festékrétegek, ecsetvonások egymásra helyezése, tubusból nyomott pöttyök halmaza, már-már a fordított távlattant idéző négyszögek játéka szélesíti az eszköztárat, de minden esetben csakis torójózsisan.

Folytonos formálódást érzek a képek láttán. Terelőszalag jelzi az építkezést, a felújítást, a zsinegek a munkafolyamat, a rögzítés átmenetiségét. Egyfajta képlékeny, meg-megújuló, mindig változó organizmus? szervetlen anyagegyüttes? benyomását kapom a képek láttán, innen pedig feldereng az egyik legismertebb József Attila költemény néhány sora: ?a való anyag teremtett minket / e szörnyű társadalom / öntőformáiba löttyintve / forrón és szilajon, / hogy helyt álljunk az emberiségért / az örök talajon.?

Toró József a saját maga gyártotta öntőformáiba löttyinti színeit. Mi pedig álljunk helyt emberiségért, kultúráért, megmaradásért (100!), és szemléljük ? a karantén alól (is) ? felszabadultan a kiállítás képeit.

Az ünnepélyes megnyitó után közös, borkóstolóval egybekötött beszélgetés következett. Heit Lóránd, a Magyar Házak Kárpátok Bora programjának vezetője drávaszögi, partiumi és őrvidéki borokat kínált a vendégeknek.

A tárlat október 15-ig tekinthető meg hétköznap 9-18 óra között, a Burgundia utca 3A alatt található Partium Házban.

A kiállításról könyvheti programjainkat bemutató videóink első részében is láthatnak élő képeket:

https://www.youtube.com/watch?v=H5M4bYXgm8Y&feature=share&fbclid=IwAR02O9EQDRChEoUrs27ipN6HwbagYedmSUvVJD69Me1i8oh5ItD_-xD7Xug

Fotók, videó: bk-video.hu

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026