2026. július 24.

Újra Zenés áhítatok a Nagytemplomban

Újra Zenés áhítatok a Nagytemplomban

A hagyományokhoz híven idén is kezdetét veszi a Zenés áhítatok sorozata a debreceni Református Nagytemplomban. Minden hónap első vasárnapján 18 órától egy-egy neves orgonaművész szólaltatja meg a templom híres hangszerét. Az idei első alkalmon, május 5-én Gárdonyi Dániel játékát hallhatja a közönség.

Gárdonyi Dániel esetén mondhatnánk, hogy a vérében van a zene. Nagyapja, Gárdonyi Zoltán, valamint édesapja, Gárdonyi Zsolt is zeneszerző, a 20. századi magyar zenei élet meghatározó alakjai. A híres muzsikus család sarjaként Gárdonyi Dániel is nagy hangsúlyt fektet felmenői műveinek tolmácsolására.

Egyetemi orgona és karvezetés tanulmányait Bayreuthban és Stuttgartban végezte. Ezt követően Kay Johannsen zenei asszisztenseként működött a stuttgarti Stiftskirche-ben, majd 2011-től 2015-ig a frankenbergi Liebfrauenkirche főállású karigazgató és orgonista állását töltötte be. 2016 óta szabadfoglalkozású muzsikusként dolgozik Németországban. Nemzetközi orgonahangversenyei mellett a Schlüchterni Kántorképző Intézet tantestületének tagja.

Habár mindennapjait Németországban tölti a fiatal orgonaművész, rendszeresen visszalátogat Magyarországra egy-egy orgonakoncert vagy zenei kurzus kapcsán. Május 3-án és 4-én a Kistemplomban tart kurzust ?Gárdonyi Zoltán és Zsolt orgonakoráljai ? Színes harmóniák az istentiszteleti orgona-improvizációban? címmel, majd a debreceni tartózkodás méltó lezárásaként május 5-én 18 órától orgonakoncertet tart a Református Nagytemplomban.

Az alkalmon Johann Sebastian Bach művei mellett édesapja és nagyapja zeneműveit szólaltatja meg az ifjú tehetség. A belépés díjtalan!

 

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026