2026. július 24.

Üzenet NEKtek! ? Őszi hétvége az ökumené jegyében Nagyváradon

Üzenet NEKtek! ? Őszi hétvége az ökumené jegyében Nagyváradon

Üzenet NEKtek! címmel tartanak őszi hétvégét az ökumené jegyében október 2-án és 3-án Nagyváradon, melynek középpontjában az 52. Nemzetközi Eucharisztikus kongresszusra készült virágkompozíció áll majd. Az eseménysorozat megrendezését Debrecen Város Önkormányzata kezdeményezte, melynek lebonyolításához a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye közösen csatlakozott.

Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Csűry István református püspök először arról beszélt, hogy reformátusokként nemcsak a Nagyváradon jól működő ökumené megélésnek jegyében társulnak a rendezvényhez, de annak a szellemi és lelki örökségnek nyomán is, miszerint Szent István Szűz Mária oltalmába ajánlotta Magyarországot, és ez az oltalom ma is élő, amiről éppen a jelenlegi körülmények között kell nekünk bizonyságot tenni. Majd Pál apostolnak a Kolossébeliekhez írott leveléből vett igei üzenete alapján azt is kiemelte, hogy nekünk az a feladatunk, hogy a láthatatlan Isten képmásai legyünk, és egységes üzenetet fogalmazzunk meg a világ felé, amely a következő: kövesd a Krisztust!
 
Vakon Zsolt püspöki titkár szintén kiemelte, hogy a hétvége eseményeinek a katolikus és a református püspökség is helyet ad. Mint mondta, a rendezvény alcíme Őszi hétvége az ökumené jegyében, de ez egyben ennek a közösségnek a tavasza is lesz, mely valóban üzenet értékű. Vakon Zsolt ezután ismertette a programokat is, mint beszámolt róla, a püspöki palota kertjében megtekinthető virágkompozíció az, amely a budapesti eucharisztikus kongresszus alatt a Mátyás templom előtt állt, Nagyváradon pedig Szent László szobra mellett tekinthetik majd meg az érdeklődők.
Mint arról mi is beszámoltunk, az alkotás annak a bátai vércsodának állít emléket, melynek helyszínén nagyváradi királyunk apátságot alapított.
Bódor Edit, Debrecen városa képviseletében, mint az egyházi és határon túli magyar közösségi kapcsolatokért felelős koordinátor, a nagyváradi szervezők nyitottságát dicsérte, és kihangsúlyozta, hogy az esemény célja a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus üzenetének megerősítése, melyet a NEK mottója összefoglal: ?Minden forrásom belőled fakad!? Elmondta, hogy Nagyváradon 2005 óra láthatók a Debreceni Virágkarnevál kocsijai, melynek a nemzeti összetartozást üzenő jelképeit az itteniek mindig őszintén és ünnepélyesen fogadnak.
 
Az esemény részletes programja ITT található.
 
Fotók: Farkas László
http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026