2026. július 24.

Varga Csaba hegymászó tartott vetített képes élménybeszámolót

Varga Csaba hegymászó tartott vetített képes élménybeszámolót

A Magyar Polgári Egyesület által létrehozott Polgári esték rendezvénysorozat keretében vetített képes élménybeszámolót tartott csütörtökön idei magashegyi expedícióiról Varga Csaba nagyváradi hegymászó a Nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palota alagsori rendezvénytermében. 

Varga Csaba ebben az esztendőben, május végén, a Mount Everestet (8849 m) kísérelte meghódítani, míg október elején a Dhaulagiri csúcsára (8167 m) jutott fel. A zsúfolásig megtelt teremben minden érdeklődő számára kiderült, milyen hihetetlen teljesítmény van a nagyváradi hegymászó mögött.

Az élménybeszámoló részeként vetítették le azt a filmet is, amelyet a két helyszínen a Varga Csaba által készített mozgóképes és fényképfelvételek alapján állított össze Villányi Zoltán televíziós újságíró. A vetítés után az érdeklődők kérdezhettek is Csabától, sőt, lehetőség nyílt arra is, hogy az érdeklődők megvásárolhassák és dedikáltathassák 2022-es, a hegyeken fotózott képekből összeállított egyedi falinaptárát.

Varga Csaba pénteken Debrecenben tartott élménybeszámolót.

Fotók: Erdélyi Magyar Néppárt

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026
Debrecenből is várják a zenészeket Nagyvárad legnagyobb közös rockbulijára
Jul 14, 2026
Immár teljes szépségében csodálhatjuk meg a nagyváradi Barátok templomát
Jul 04, 2026
Ugyanazon a napon Debrecenben és Nagyváradon is megnyitották a Bihar Press sajtófotó kiállítást
May 05, 2026
A Szent László egyházmegyei zarándoknappal megkezdődött a 34. Festum Varadinum
May 04, 2026
Testvérvárosok hangjai: fiatalok közös zenei estje Debrecenben
Apr 23, 2026