2026. július 23.

Vendégváró Színházi Bérlet

Vendégváró Színházi Bérlet

Vendégváró szabadbérletet hirdet nyári meghívott előadásaira a Szigligeti Színház: a kedvezményes, 70 lejes árú színházbérletek három produkcióra érvényesíthetők.

A Vendégváró bérlet első előadására, a Duna Táncműhely A tizedik vőlegény című vendégjátékára június 30-án, 19 órától kerül sor. A budapesti népi táncegyüttes legsikeresebb produkciója a férfivá avatás rítusát beszéli el a néptánc és népdal segítségével.

Július 2-án, 19 órától a Szigligeti Színház nagytermében lép fel a GG Tánc Eger Sisi című táncelőadásával. A produkció a magyarok egyik legszeretettebb királynőjének, Erzsébetnek állít emléket.

Szintén a Habsburg királynéról szól a Monarchia Operett nemrég bemutatott nagyszabású operettje, amellyel július 11-én, 19 órától érkezik Nagyváradra. A Huszka Jenő slágereire komponált, Kerényi Miklós Kero által rendezett zenés produkcióban a műfaj olyan kiválóságai lépnek színpadra, mint Oszvald Marika, Peller Károly és Szendy Szilvi.

Az előadásokra jegyek már kaphatók a színház jegypénztáraiban, illetve online, a www.szigligeti.ro weboldalon. A kedvezményes árú bérlet vásárlói ugyanakkor ajándékként, ingyenesen tekinthetik meg a június 22-ei Verso vagy a július 1-ei Beethoven V. című táncelőadásokat.

A Vendégváró bérlet előadásai:

Június 30., szerda, 19:00, Szigligeti Színház nagyterem

A TIZEDIK VŐLEGÉNY

r.: Juhász Zsolt

Duna Táncműhely

Július 2., péntek, 19:00, Szigligeti Színház, nagyterem

SISI

r.: Topolánszky Tamás

GG Tánc Eger

Július 11., vasárnap, 19:00, Szigligeti Színház, nagyterem

Huszka Jenő ? Szilágyi László

SISSI, A MAGYAR KIRÁLYNÉ

r.: Kero ?

Monarchia Operett

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026