2026. július 24.

X. Cirkuszok Világnapja - Debrecenben a 25 éves jubileumát ünneplő Magyar Nemzeti Cirkusz

X. Cirkuszok Világnapja - Debrecenben a 25 éves jubileumát ünneplő Magyar Nemzeti Cirkusz
A világnapot 2009 óta ünneplik meg minden év április harmadik szombatján, 2010-ig európai cirkusznapként tartották számon, azóta azonban világszerte megemlékeznek róla.
 
A 25 éves jubileumát ünneplő Magyar Nemzeti Cirkusz ezúttal Debrecenben, a Balmazújvárosi úti TTL melletti területen ünnepli a jeles alkalmat egy ingyenes nyílt cirkusznappal, amely április 20-án szombaton kerül megrendezésre 11:00 - 12:30 között. 
 
A nyílt nap keretein belül gyermekek és felnőttek egyaránt kipróbálhatják artistaművészeink kellékeit. Hosszú idő után újra trombitát ragad a Nemzeti Cirkusz Alapítója a Kossuth-díjjal is kitüntetett Richter József, akit a cirkusz zenekara fog majd kísérni. 
 
Meglehet majd nézni az állatidomárok, illetve vadonatúj gálaműsorunk vendégművészeinek próbáit is. 
 
Simet László csak ezen a napon újra bemutatja a 2012. Londoni olimpia záróünnepélyének légi attrakcióját: Motorozás az 50 méter hosszú és 20 méter magas drótkötélen a cirkuszunk sátrának tetejéig! 
 
Vadonatúj műsorfüzetünk, illetve A második Aranybohóc, a legenda folytatódik című könyvünk dedikálására is sort keríthetnek az érdeklődők. 
 
Backstage látogatás! A rendezvény zárásaként megtekinthetik a Nemzeti Cirkusz kulisszáit, mit rejt a hatalmas vörös függöny, illetve sétálhatnak a hatalmas állatparkunkban és természetesen lehetőség lesz különleges állatok etetésére: várják majd önöket a púpos tevék, zebrák, lámák, zsiráfok!
 
Ezen a hétvégén 5 előadást tartunk. Szombaton és Vasárnap 15 órától és 18 órától, míg Húsvét hétfőn 15 órától a város búcsú előadását.
 
Fotó: facebook.com/magyarnemzeticirkusz/
http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Nagyváradról érkezik a DVSE új centere
Jul 17, 2026
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026