Kultúra hírek

Kultúra
Zene, színház és fesztiváli hangulat ? Augusztusban is érdemes lesz Debrecenbe látogatni Zene, színház és fesztiváli hangulat ? Augusztusban is érdemes lesz Debrecenbe látogatni
Debrecen augusztusban tartalmas és változatos programokkal színesíti a nyarat a turisták és az itt élők számára. Debreceni Bor-és Jazznapok, Debreceni Virágkarnevál és egy teljesen új programsorozat, az I. Debreceni Ünnepi Játékok kínálnak majd hangulatos és emlékezetes élményeket.
Kultúra
Két hivatás szolgálatában Két hivatás szolgálatában
Lelkészi gyémántdiplomáját vette át Miske László a hétvégén a kolozsvári Farkas utcai református templomban. A Csokonai Színház színművésze 60 éve végzett a Kolozsvári Református Teológiai Intézetben, majd két év bágyoni lelkészi szolgálat után jelentkezett a színművészeti képzésre. 
Kultúra
Tóth István kapta a Magyar Fotóművészek Világszövetsége Életműdíját Tóth István kapta a Magyar Fotóművészek Világszövetsége Életműdíját
A budapesti Óbudai Társaskör hűvös nyárikertjében tartották meg június 27-én, a Magyar Fotóművészek Világszövetsége tagjainak éves közgyűlését. Az eseményen 70-ik életéve, valamint művészi pályafutásának 50-ik évfordulója alkalmából Életműdíjat vehetett át Tóth István AFIAP nagyváradi fotóművész, a Világszövetség egyik alapító tagja.
Kultúra
Ragyogó koncertet adott Nagyváradon a debreceni Lautitia Ragyogó koncertet adott Nagyváradon a debreceni Lautitia
A debreceni Lautitia kóruscsalád tagjai a járvány kezdete óta most először, éppen Nagyváradon, a Szent László Napok Zenél a város programsorozatának keretében léptek közönség elé. A fiatalok izgatottan készültek a koncertre, melyre a váradújvárosi református templomban került sor, vasárnap este. De a zenei élményből azok is részesülhettek picit, akik a város sétálóutcáján jártak délután, a kórus tagjai ugyanis a Holnaposok szoborcsoportnál bukkantak fel váratlanul.
Kultúra
Fesztiváldíj a Szigligeti Színháznak Fesztiváldíj a Szigligeti Színháznak
Gianina Cărbunariu A tigris című drámájának eredeti, filozofikus és játékos feldolgozásáért járó különdíjjal tért haza a Magyar Színházak XXXIII. Kisvárdai Fesztiváljáról a nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata. A június 26-ai zárógálán Tóth Tünde rendező, valamint Dimény Levente és Trabalka Cecília színművészek vették át a kitüntetést.