Móga Piroska független társulatának vendégjátéka a Csokonaiban

A komolyzene és a színház különleges egyesülése az Y csoport Kóda, utóirat két hegedűre című darabja, amely november 21-én vendégszerepel a Csokonai Színházban.

AZ Y csoportot, mint független színházi társulatot, az a Móga Piroska alapította, akit a Jeles András rendezte Júlia kisasszony címszereplőjeként ismerhetett meg a debreceni színházjáró közönség, de hamar megkezdte filmes pályafutását is: láthattuk A Viszkis, az Aglaja és A martfűi rém című filmekben is. Az Y csoport számos előadását Móga Piroska írja és rendezi, így a Kódának is nem csupán szereplője, hanem rendezője is. 

Bár a történet színházi keretek közt zajlik, könnyen egy komolyzenei koncerten érezhetjük magunkat, hiszen felcsendülnek Sosztakovics, Bartók, Max Richter, Paganini és Bach művek is.

Ezt a pár sort Neked írom. Mintha le tudnám írni azt a sok mindent, amit akkor nem mondtam el Neked, amit nem mondhattam el Neked. Te pedig szépen odabiggyesztenéd a történetünkhöz, mint egy utolsó tételt, mint egy Kódát a zeneműhöz…

Mikor döntjük el a sorsunk? 6 évesen, mikor először kezünkbe adják a hegedűt, 18 évesen mikor felvesznek a Zeneakadémiára, vagy 22 évesen, mikor magára hagyjuk a barátnőnket a közös diplomakoncert előtt? Szabad-e más sorsot választani, mint amire 16 évet áldoztunk fel az életünkből?

El tudunk-e engedni egy Barátot? Meg tudjuk-e érteni, ha ő másképp dönt? Ki tudjuk-e mondani Neki őszintén: “Azt akarom, hogy éld az életed, úgy, ahogy Te akarod?”

A Kóda, utóirat két hegedűre 2018. november 21-én 19 órától látható Bognár Anita és Móga Piroska főszereplésével a Horváth Árpád Stúdiószínházban.