Színházi világnap a Szigligeti Színházban

A Nemzetközi Színházi Intézet kezdeményezésére, 1962-től kezdődően március 27-e a színházi világnap. A nagyváradi Szigligeti Színház idén rendhagyó módon, kizárólag az online térben ünnepli a jeles napot: a színház Facebook- és Instagram-oldalán, valamint honlapján a Szigligeti Társulat művészei által tolmácsolt üzeneteket, illetve egy újabb előadásfelvételt láthatnak az érdeklődők.

A #maradjotthonnézzélszínházat kampány keretében, március 27-én Szigligeti Ede Liliomfi című vígjátékát vetíti online videótárában a nagyváradi teátrum: a Keresztes Attila által rendezett előadással nyílt meg az önálló nagyváradi magyar színház első évada.

A Szigligeti Színház megnyitásának 111. évfordulóján mutatjuk be színházunk névadójának máig legnépszerűbb vígjátékát. A nagyváradi születésű szerző elmondások szerint, 1849-ben mindössze két délután alatt írta meg a Liliomfit, keletkezési körülményei okán többen „ostromállapotbeli elmeszüleménynek” nevezik. A vígjáték cselekménye a műfajhoz illően bonyodalmas: Szilvai professzornak az a terve, hogy gyámsága alá tartozó unokaöccséhez feleségül adja titokban nevelt gyámleányát, Mariskát. A fiú közben a professzor tudta nélkül Liliomfi néven színésznek áll, s mint „éhenkórász teátrista” meghódítja Mariska szívét. A megözvegyült professzor ellenzi a házasságot, éppen attól félti a lányt, akihez feleségül szeretné adni. Liliomfi pedig azt hiszi, hogy nagybátyja akarja elvenni szerelmét. Más választás nincs: szökni kell. A hű színésztárs, Szellemfi segít a terv megvalósításában és a szálak összekuszálásában.