A nagyváradiak idén a debreceni Ort-Iki Báb- és Utcaszínház tagjaival közösen lehettek részesei az ünnepnek

Az idei advent négy hétvégéjén a debreceni Ort-Iki Báb- és Utcaszínház, a Szigligeti Színház Lilliput Társulata, illetve a Szigligeti Tanoda szervezésében a bábszínháznál a csillag és a gólyalábasok nyomába szegődhettek a nagyváradiak, hogy végigvonulva a sétálóutcán, a székesegyház előtti téren, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség adventi gyertyagyújtásához kacsolódva, közösen hangolódjanak az ünnepre. A debreceni gólyalábasokat nagyváradi élményeikről kérdeztük:

Megújult “Debrecen kapuja”, a Petőfi tér

Nem csak a zöld terület fejlesztését hajtották végre. Azon túl, hogy öntözhetővé tették a parkot, kialakítottak egy 400 m?-es kis tavat, amelynek a partján egy faburkolatú terasz található, a tervezett grill pavilon viszont egy külön beruházás keretében valósul meg, amely felépítése várhatóan a jövő év elején készül el. A régi Debrecennek is emléket állítottak.

A Hortobágyon készült fotókból nyílt kiállítás Nagyváradon

Ünnep a Hortobágyon címmel nyílt kiállítás az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület szervezésében november 11-én, a nagyváradi vár Vilidár István Galériájában. A tárlaton Csíki János fotográfus (hírportálunk külső munkatársa) alkotásai tekinthetők meg, aki az október 22-i, Szent Dömötör-napi Behajtási Ünnep és Kézműves Vásár pillanatait örökítette meg.