Nagyerdei Szabadtéri Színpad – 2019

2019/06/19 - 2019/06/20 - Egész napos

Az idei évad előadásai

( 2019. május 29 – augusztus 13.)

Az idei színházi programsorozatban 11 vendégtársulat 14 produkciójában – a Nagyerdei Szabadtéri Játékok és a Csokonai Színház saját, közös bemutatójával együtt – idén mindösszesen 20 színházi előadás lesz látható a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadon.

Teljes színházi előadás-repertoár

Saját bemutató:

LÉGY JÓ MINDHALÁLIG! – szimfonikus koncertszínházi ősbemutató

Kocsák Tibor és Miklós Tibor egyik legnépszerűbb zenés játéka, a Légy jó mindhalálig című musical élő szimfonikus zenekari kísérettel, félszcenírozott változatban, a Csokonai Színház és a Nagyerdei Szabadtéri Játékok közös produkciójában, Móricz Zsigmond születésének 140 éves évfordulója alkalmából kerül ismét színre Debrecenben. A Nagyerdei Szabadtéri Színpadon 2019 nyarán bemutatásra kerülő koncertszínházi produkció egy kivételes városi összefogás eredményeként jön létre a Csokonai Színház, a Kodály Filharmonikusok Debrecen, a Lautitia Gyermekkar, az Ady Endre Gimnázium drámatagozatos tanulói és tehetséges fiatal táncművészek közreműködésével, melynek keretében egy több mint száz fős szereplőgárda kelti életre Nyilas Misi felnőtté válásának halhatatlan történetét.

Az idén nyáron mindösszesen két előadásban színre kerülő produkció különlegessége, hogy a jól ismert zenés darabot neves helyi és budapesti vendégművészek kitűnő tolmácsolásában, különleges látványvilággal, valamint teljesen élő zenekari hangzással először láthatja és hallhatja majd a debreceni közönség.

Móricz Zsigmond 1920-ban írt regényében saját múlt- és jelenbeli élményeit Nyilas Misi, a Debreceni Református Kollégium harmadik osztályos gimnáziumi tanulója századfordulós történetébe sűríti, mely mű ezáltal nemcsak értékes korrajzként, hanem már a felnőtt író korán kibontakozó egyéniségének és művészi ambícióinak hiteles lenyomataként is értelmezhető.

A Légy jó mindhalálig zenés színpadi változatának valóságos diadalútját annak legendás 1991-es debreceni ősbemutatója óta belföldön és külföldön többezer előadás és teltházas előadásszéria bizonyítja; a debreceni Csokonai Színház legutóbb 2013-ban tűzte műsorára, újfent elsöprő sikerrel.

A musical több zenés számát – A Tízperc, Az élet szép, A pakk, A felnőttek már tudják, A szívek melegében és a Légy jó mindhalálig – ma már a magyar zenés színház legkedveltebb slágerei közt tartják számon.

A Csokonai Színház jól ismert, jeles színművészei mellett a Súgó Csiga-díjas Földes Tamás és Náray Erika, a Junior Prima-díjas Nagy Dániel Viktor, illetve a Jászai-díjas Nagy Anikó és Varga Klári is örömmel mondott igent felkérésünkre.

A koncertszínházi produkció zenei vezetői és karmesteri feladatait Bókai Zoltán, a Pécsi Nemzeti Színház karmestere (egyben a darab új szimfonikus hangszerelésének elkészítője); az előadás látványtervezői munkáit számos nagy nevű budapesti zenés színházi produkció díszlet- és jelmeztervezője, Kovács Yvette Alida, komplex hangtervezői munkáit Ditzmann Tamás, a Madách Színház hangtervezője, világítástervezői feladatait pedig Madarász „Madár” János, a Madách Színház világítástervezője vállalta.

A produkciót Bálint Albin rendezi, aki a University of London zenés színháztudomány és menedzsment szakán végzett, Londonban több hasonló zenés nagyprodukció létrejöttében működött közre, és szülővárosába 2014-ben visszatérve e rendezői felkérés mellett idén már ötödik alkalommal állítja össze a Nagyerdei Szabadtéri Játékok színházi évadának programkínálatát.

A produkció Debrecen Megyei Jogú Város Kölcsey Ferenc-ösztöndíjával valósul meg a Nagyerdei Szabadtéri Játékok 2019. évi programsorozata keretében.

Magyar klasszikusok ismét a Szabadtéri színpadán:

A századforduló két nagy magyar irodalmi alakjának, Molnár Ferenc és Móricz Zsigmond remekműveinek, A Pál utcai fiúk és a Légy jó mindhalálig immár családi klasszikusoknak tekinthető kortárs zenés színházi adaptációi mellett nagy megtiszteltetés számunkra, hogy szabadtéri színházi évadunkat a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes grandiózus Körhinta-produkciójával nyithatjuk meg 2019 májusában, mely Sarkadi Imre novellája alapján a Kossuth- és Jászai-díjas Vidnyánszky Attila álomszerű látomásokból építkező rendezésében kelti életre Pataki Mari és Bíró Máté a filmvászonról is jól ismert,keserédes romantikus történetét. A Nagyerdei Szabadtéri Játékok új partnerintézményi körében azonban idén első alkalommal nem csupán a Nemzeti Színházat, hanem a Vígszínházat is egyik legklasszikusabb előadásával, Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékával üdvözölhetjük Debrecenben, mely utóbbi előadást 2019 júniusában két Kossuth-díjas színészlegenda, Benedek Miklós és Lukács Sándor főszereplésével látunk vendégül.

A pesti Broadway legkeresettebb vígjátékai ismét Debrecenben!:

A Nagyerdei Szabadtéri Játékok vígjátéki palettájához idén is a budapesti kínálat legigényesebb produkcióiból válogattunk, melynek keretében a Thália Színház (Francis Veber: Legyen férfi, MonsieurPignon!, a Jászai-díjas Pindroch Csaba és Szervét Tibor főszereplésével; Georges Feydeau: Bolha a fülbe, a Jászai-díjas Gubás Gabi és Szervét Tibor főszereplésével), a Madách Színház (Ray Cooney – John Chapman: Ne most, drágám!, a Jászai-díjas Szente Vajk és Súgó Csiga-díjas Nagy Sándor főszereplésével), illetve a Játékszín (Peter Quilter: Mennyei hang!, a Kossuth-díjas Bánsági Ildikó és Gálvölgyi János főszereplésével) produkciói is bemutatkozhatnak a debreceni nagyérdemű előtt.

Idei vidéki vendégvárosaink – Győr és Székesfehérvár – előadó-művészeti együttesei az amerikai kultúra egy-egy ikonikus alkotását hozzák el a debreceni szabadtéri deszkákra:

A vidéki előadó-művészeti intézményekkel való folyamatos kulturális hídépítés jegyében, Eger, Kecskemét, Pécs és Szeged városainak korábbi években bemutatott debreceni vendégelőadásait követően idén először Székesfehérvárról és Győr városából is vendégül látunk két olyan nagyszínpadi produkciót, melyek az amerikai kultúra egy-egy megkerülhetetlen klasszikusán alapulnak.

  1. Az Oscar-díjas filmváltozata mentén is immár örökzöld alkotásnak tekinthető, az amerikai sztár- és gengszterkultuszt kaján tükörben ábrázoló, Tony-díjas Chicago a Harangozó-díjas Horváth Csaba művészszínházi igényességű, a hagyományos zenés színrevitelt a fizikai színház elemeivel termékenyen ötvöző rendezésében, Kiss Diána Magdolna és Varga Gabriella főszereplésével kerül színre a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon a Vörösmarty Színház tizenötfős élőzenekarral megszólaltatott produkciójában.
  2. A Szabadtéri táncjáték-sorozatát idén a méltán világhírű Győri Balett társulata folytatja a Harangozó-díjas Velekei László által koreografált A skarlát betű című kétfelvonásos balettjével, mely egy másik amerikai klasszikus, NathanielHawthorne azonos című regényének lenyűgöző táncszínházi adaptációjával reményeink szerint az évad egyik legkeresettebb magaskulturális programjának bizonyul majd nem csupán a helyi magyar, hanem a Debrecenben élő, illetve itt vendégeskedő idegen ajkú közönség körében is.

Korábbi táncelőadások a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon: 2015 – Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Monarchia – Népek tánczai; 2016 – Inversedance – GG Tánc Eger: Traviata és Magyar Állami Népi Együttes: Megidézett Kárpátalja; 2017 – Szegedi Kortárs Balett: Carmina Burana; 2018 – Pécsi Balett: Carmen és Nagyerdei Szabadtéri Játékok: #EastSideStory).

2019-ben műfaji újdonságok: a Szabadtérin első ízben lesz látható:

  • szimfonikus koncertszínház (Légy jó mindhalálig! – ld. fentebb).
  • vígopera (Figaro házassága): a debreceni származású, Nádasdy Kálmán-díjas Szabó Máté rendezésében a Co-Opera és a Csokonai Színház nagy sikerű Figaro házassága című operaprodukciója 2019 augusztusában egyetlen előadás erejéig a Szabadtéri Színpadon is vendégeskedik majd, mellyel bízunk abban, hogy egy, a kőszínházitól eltérő közönségréteg figyelmét is az opera műfaja felé tudjuk irányítani, a műfaj szélesebb körben való népszerűsítését célozva. A produkció kiemelt szereposztásban, a magyar operaélet sztárjaival kerül színre; a főbb szerepekben a Liszt-díjas Rálik Szilvia, Bordás Barbara, Haja Zsolt, Busa Tamás és Balczó Péter operaénekesek lesznek láthatók.

Nemzetközi filmsikerek eredeti színpadi változatai élőben a Szabadtéri deszkáin!

  1. a) Chicago
  2. b) Legyen férfi, MonsieurPignon! (» Addig jár a korsó a kútra)
  3. c) Mennyei hang! (» A tökéletlen hang)
  4. d) Az Őrült Nők Ketrece

2019-ben az eddigi legnagyobb előadásszámban érkeznek élőzenekaros produkciók:

  1. a) Chicago
  2. b) Az Őrült Nők Ketrece
  3. c) Légy jó mindhalálig!
  4. d) Figaro házassága

Összefoglalva:

A Nagyerdei Szabadtéri Játékok 2019-es évada ismét az ország legszínvonalasabb művészeti produkcióival várja kedves nézőit, a műfajok lehető legszélesebb palettájáról válogatva. A komoly- és könnyűzenei koncertek, családi programok és kertmozi-vetítések mellett idén Magyarország vezető kőszínházainak és társulatainak 14 nagyszínpadi produkciója 20 előadásban mutatkozik be a Nagyerdő szívében, köztük is egy vadonatúj szimfonikus koncertszínházi ősbemutatóval.

A teljes nyári évadot idén is a következő műfajok egészítik ki: komoly- és könnyűzenei koncertek, kertmozi, jazzmozi és családi programok.

  • „Kultrengeteg”: egész nyáron átívelő kertmozi-program 2019-ben, újra! Legendás filmek szabadtéri vetítései ismét a Nagyerdei Szabadtéri Játékok keretében!
  • Jazz-mozi sorozat ismét a Bor- és Jazznapok keretében!
  • Színpompás családi programok 2019 augusztusában ismét, a Galiba Gyermekfesztivál keretében!

A Nagyerdei Szabadtéri Játékok 2019-es évada színházi programjainak dátumai és internetes oldalai:

  1. május 29. (esőnap: 30.)

NEMZETI SZÍNHÁZ – MAGYAR NEMZETI TÁNCEGYÜTTES | Sarkadi-Fábri-Nádasy-Vincze: KÖRHINTA – színmű egy részben

https://nemzetiszinhaz.hu/eloadas/korhinta

  1. június 2. (esőnap: 3.)

VÖRÖSMARTY SZÍNHÁZ | Kander-Ebb-Fosse: CHICAGO – musical két részben

http://www.vorosmartyszinhaz.hu/repertoar/94-chicago

  1. június 5. (esőnap: 6.)

JÁTÉKSZÍN | JeanieLinders: MENOPAUZA – musical két részben

https://www.jatekszin.hu/eloadasok/jeanie-linders-menopauza/

  1. június 12. (esőnap: 13.)

VÍGSZÍNHÁZ | Molnár Ferenc: JÁTÉK A KASTÉLYBAN – anekdota két részben

http://vigszinhaz.hu/Jatek_a_kastelyban      

  1. június 16. és 17. (esőnap: 18.)

THÁLIA SZÍNHÁZ | Francis Veber: LEGYEN FÉRFI, MONSIEUR PIGNON! – vígjáték két részben

http://www.thalia.hu/index.php/main/program/legyen-ferfi-monsieur-pignon_3317

  1. június 19. és 20. (esőnap: 21.)

MADÁCH SZÍNHÁZ | Ray Cooney – John Chapman: NE MOST, DRÁGÁM! – bohózat két részben

http://www.madachszinhaz.hu/showinfo.php?id=4582

  1. június 23. és 24. (esőnap: 25.)

THÁLIA SZÍNHÁZ | Georges Feydeau: BOLHA A FÜLBE – bohózat három felvonásban

http://www.thalia.hu/index.php/main/program/bolha-a-fulbe_3318

  1. július 3. (esőnap: 4.)

GYŐRI BALETT | A SKARLÁT BETŰ – balett két felvonásban

A skarlát betű

  1. július 8. és 9. (esőnap: 10.)

JÁTÉKSZÍN | Peter Quilter: MENNYEI HANG! – vígjáték két részben

https://www.jatekszin.hu/eloadasok/mennyei-hang/

  1. július 11. (esőhelyszín: Kölcsey Központ Nagyterem)

L’ART POUR L’ART TÁRSULAT | MINTHA ELVÁGTÁK VOL – kabaré egy részben

http://lpl.hu/content/mintha-elvagtak-vol-1

  1. július 13. és 14. (esőnap: 15.)

KULTÚRBRIGÁD – ÁTRIUM | Herman-Fierstein: AZ ŐRÜLT NŐK KETRECE – musical két részben

https://atrium.hu/eloadasok/az-orult-nok-ketrece

  1. július 23. és 24. (esőnap: 25.)

NAGYERDEI SZABADTÉRI JÁTÉKOK – CSOKONAI SZÍNHÁZ | Móricz-Kocsák-Miklós: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG!

szimfonikus koncertszínház két részben – ősbemutató

  1. július 29. (esőnap: 30.)

PANNON VÁRSZÍNHÁZ | Dés-Grecsó-Geszti: A PÁL UTCAI FIÚK – zenés játék két részben

http://pannonvarszinhaz.hu/musoron-maradt-eloadasok/7-a-pal-utcai-fiuk

  1. augusztus 12. (esőnap: 13.)

CO-OPERA – CSOKONAI SZÍNHÁZ | Mozart-Da Ponte: FIGARO HÁZASSÁGA – vígopera négy felvonásban, két részben, magyar nyelven

http://csokonaiszinhaz.hu/muvek/w-a-mozart-figaro-hazassaga/

További információ: www.nagyerdeiszabadteri.hu


+ Google Naptár + iCal Exportálás