A határon túli testvérhitközségekkel tanácskozott a Debreceni Zsidó Hitközség

Immár 20. alkalommal szervezte meg a Debreceni Zsidó Hitközség a Debrecen és Határon Túli Testvérhitközségeinek nemzetközi konferenciáját Debrecenben. A Pásti utcai felújított „multifunkcionális” Ortodox Zsinagógában és a hitközség székházában lévő kultúrteremben megtartott konferencia témája: Kulturális és Épített Örökségvédelem a Turisztika jegyében. Az eseményen jelen volt Koppelmann Félix, a Nagyváradi Zsidó Hitközség elnöke is.

A konferencián Dr. Papp László, Debrecen polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy a Debreceni Zsidó Hitközség évek alatt formálódó törekvése párhuzamba állítható Debrecen szándékaival is, hogy a város a régió gazdasági, kulturális, oktatási és egyben spirituális központja legyen. Az elmúlt öt évben újultak meg a zsidó közösség épületei, és lettek mára újra a Debreceni Zsidónegyed látványosságai, a város meghatározó vallástörténeti emlékei. Debrecen elkötelezett amellett, hogy Debrecenben származástól, nemtől, kortól vagy vallási hovatartozástól függetlenül bárki megtalálhassa azt az utat, ami az élete kiteljesedéséhez szükséges.

Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke arról beszélt, a debreceni hitközség kiemelt feladatának tekinti a vallási élet fenntartását, s büszke arra, hogy vidéken tudja biztosítani minden idelátogatónak a hitélethez szükséges feltételeket: a kóser konyhát, a mikvét, imádkozási lehetőséget. “Debrecen város infrastruktúrája, kiegészülve hitközségünk lehetőségeivel, biztosítja egy igazi turisztikai régióközpont létrehozását, mely felölelné egyrészt a Kelet-magyarországi zarándokhelyeket, másrészt a határon túlra is terjeszkedhet, hisz nagyon sok vallásturisztikai potenciállal rendelkeznek szomszédjaink.” – mondta.

Az eseményen jelen volt a brassói, az aradi, a Szatmárnémeti zsidó hitközség képviselője, valamint Koppelmann Félix, a Nagyváradi Zsidó Hitközség elnöke is.

A konferenciáról szóló beszámolóról részletesen a Debreceni Zsidó Hitközség közösségi oldalán olvashatnak.

 

Fotó: facebook.com/Debreceni-Zsidó-Hitközség