A Partiumban is elindítja sikeres gazdaságfejlesztési programját a magyar kormány

Székelyföld után a Partiumra is kiterjeszti erdélyi gazdaságfejlesztési programját a magyar kormány – Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Aradon beszélt erről a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott hétfő reggeli sajtótájékoztatón.

Magyarország külgazdasági és külügyminisztere és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke hétfőn, az aradi nemzetközi repülőtéren folytatott négyszemközti beszélgetést, majd ezt követően közös doorstep sajtótájékoztatót.

Szijjártó Péter az eseményen arról beszélt: mind Románia, mind Magyarország számára hasznos lenne, ha a két ország szorosabbra fűzné kapcsolatait, és ez által Közép-Európa is erősebbé válna. 

A magyar diplomácia vezetője úgy vélte: az erdélyi magyarság felé gyakorolt pozitív gesztusok erősíthetnék a két ország kapcsolatait és szerepüket Közép-Európában. Elmondta: Magyarország fontos erőforrásnak látja a területén élő román közösséget, és folyamatosan intézkedéseket hoz megerősítésére. “Ezt várnánk el a román politikai vezetésétől is az erdélyi magyar nemzeti közösség vonatkozásában” – tette hozzá.

Kijelentette: a magyar fél szeretné, ha az elmúlt időszakban komoly feszültséget jelentő úzvölgyi katonatemető ügyében a magyar oldalról kezdeményezett szakmai tárgyalásokat nem gátolná és nem késleltetné a román kormány, és megfelelő partnert delegálna ezekhez. “Főleg azt várjuk el a román kormánytól, hogy akadályozzák meg a további provokációkat” – utalt a román nacionalista szervezetek által október 25-re meghirdetett úzvölgyi megemlékezésre.

Hozzátette: komoly előrelépést jelentene a kétoldalú kapcsolatokban, ha mind a kommunista román hatalom által államosított magyar vagyon visszaszolgáltatása, mind pedig a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karának a létrehozása a romániai törvényeknek megfelelően rendeződne.

Szijjártó Péter nagy sikernek tekintette az erdélyi gazdaságfejlesztési program harmadik ütemét, amely során Székelyföldről 5291 pályázatot nyújtottak be és összesen 21,5 milliárd forintnyi fejlesztési igényt fogalmaztak meg.  “A sikerre való tekintettel abban állapodtunk meg Kelemen Hunorral, hogy a program következő fázisát a Partiumra fogjuk kiírni novemberben. Addigra elkészül a gazdaságfejlesztési koncepció, ami világossá fogja tenni, hogy milyen szakterületeken kerül sor a pályázatok kiírására” – jelentette ki a miniszter.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke elmondta: Szijjártó Péter minden romániai látogatását igyekeznek kihasználni arra, hogy áttekintsék a romániai magyar közösség helyzetét. A politikus szerint az erdélyi magyarság számára nem változnak lényegesen a következő évek kihívásai.

“Mi is jobb országot akarunk, olyant, ahol tisztelik a közösségünket, a nyelvünket, a kultúránkat, mi is tiszteletet adunk a többségnek, és közösen próbálunk jövőt építeni” – fogalmazott Kelemen Hunor.

Fotó: MTI/KKM/Mitko Sztojcsev