A Szent László Ereklyéjét kísérő virágkocsi a hétvégén Nagyváradon jár

A vallási hagyományok ápolása, a határon átnyúló közösségi összetartozás és a turisztikai kapcsolatok erősítése a küldetése annak a virágkocsinak, amely végigkíséri Szent László Ereklyéjét Somogyvár – Debrecen – Nagyvárad útvonalon Csíksomlyóig. A Szent László lovagkirály alakját szimbolizáló és ereklyéjét bemutató virágkocsi május 5-én indult Somogyvárról és Ferenc pápa látogatása előtt érkezik meg Nagyvárad érintésével Csíkszeredába, ahol egészen Pünkösdig marad az anyaország kulturális ajándékaként.

Források szerint 1095-ben Szent László testét Somogyvárról Debrecenen keresztül vitték végső nyughelyére, az általa alapított váradi Szűz Mária-székesegyházba. Azonosulva a magyar kormány 1735_2018_ XII.18. számú határozatában megfogalmazott szándékával. A több mint 900 éves esemény előtt tiszteleg az a sok ezer virágszállal díszített kompozíció, amely az ereklyével együtt a zarándokútról hazatérve az idén 50. Debreceni Virágkarneválon is képviseli majd Szent László szellemiségét.Debrecen városa, a Debreceni Egyetem,valamint a Görögkatolikus Metropólia, a Debrecen-Nyíregyházi Római Katolikus Egyházmegye és a Tiszántúli Református Egyházkerület összefogásával és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem támogatásával útjára indított virágkompozíciót Pikó Sándor debreceni képzőművész és alkotótársai alig egy hónap alatt készítették el. A szoborkompozíció a szerte Európában ismert Szent László-legendát mutatja be, amely számos templom oltárát vagy freskóját díszíti az egész Kárpát-medencében. A Szent László és a kun vitéz csatája – egy értelmezés szerint – az apostol király hősies küzdelmére utal a keresztény Európa védelmében, – más olvasat alapján – egy ősi mítoszt, az emberi lélek saját küzdelmét, a sötétség és a világosság harcát személyesíti meg.

Váradra már pénteken megérkezett a virágkocsi

Debrecen testvérvárosában a nagyváradi magyarok, a Római Katolikus Egyházmegye püspöksége, és a Festum Varadinum is ünnepi eseményekkel várja Szent László ereklyéjét és a virágkocsit. Többek között, május 19-én 11 órától a nagyváradi székesegyházban az Udvardy György pécsi megyéspüspök által celebrált vasárnapi misét és körmenetet követően Debrecen város ajándékaként, a Hajdú Táncegyüttes produkciójában is gyönyörködhetnek 13 órakor az érdeklődők.

Az ereklyét az idén nyolcadik alkalommal indult gyalogzarándoklat viszi Gyomaendrődről Nagyváradra. A zarándokok egy hátizsákban, felváltva viszik magukkal a Somogyvárról hozott Szent László ereklyét, amellyel május 18-án, szombaton Biharkeresztesre érnek. Innen indulnak majd az ereklyével Nagyváradra.

A következő állomás Csíkszereda

Ferenc pápa 2019. május 31. és június 2. közötti látogatása idején, a Szent László lovagkirály zarándokút záróhelyszínére, Csíkszeredára június 1-én érkezik meg a virágkocsi a Szent László ereklyével, és egészen Pünkösdig, június 10-ig lesz megtekinthető. A Szentatya látogatása alkalmából összegyűlt több százezer hívő így közvetlenül is megcsodálhatja a világi és felekezeti összefogást megtestesítő debreceni alkotást. Szent László virágkocsija a több mint 900 évvel ezelőtti eseményt megidézve, több mint 900 kilométert megtéve Csíkszeredán máig ható üzenetét hirdeti majd: a kereszténységet a XXI. században is oltalmazni kell, ki kell állni a keresztény hit védelméért, mert ennek hiányában egész Európa lelkileg megrendülhet.

A ZARÁNDOKÚT EDDIGI ÁLLOMÁSAI:

Somogyvár, 2019.május 4-5.ű

A virágkocsit elsőként május 5-én Kaposvár közelében fekvő nemzeti emlékhelyen, Somogyváron csodálhatta meg a nagyközönség. Vasárnap délután 16 órakor szabadtéri szent misét tartottVarga László, a Kaposvári egyházmegye püspöke és Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Egyházmegye érsek-metropolitája. Erre az alkalomra Debrecen zarándokbuszt is indított, amelynek köszönhetően római, görög katolikus és református hívek, valamint Dr. Dénes Zoltán, egyetemi tanár-plébános vezetésével a Debreceni Egyetem hallgatói közösen vehettek részt az eseményen.

Debrecen, Kölcsey Központ, Baltazár Dezső tér 2019. május 11-12.

A Szent László lovagkirály zarándokút 900 kilométeres szakaszának következő állomása, Debrecen volt. Május 11-én, szombaton délelőtt többek között Palánki Ferenc római katolikus megyéspüspök, Fekete Károly tiszántúli református püspökés Kapin István, görögkatolikus parókus részvételével került sor az „Emelj magasba minél több gyermeket” országos közösségformáló programmal összefogva arra a családi napra, amelynek fővédnöke Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes. A családi napon a sok százezer virággal díszített Szent László király legendáját bemutató virágkocsit is megnézhette a közönség, amely a Szent László lovagkirály zarándokút hírnökeként mintegy 900 kilométeres utat tesz meg. A Ferenc pápa látogatásának helyszínére, Csíksomlyóra tartó virágkocsi második állomása volt Debrecen, ahol az ökumené jegyében az egyházak vezetői megáldották a Szent László ereklyéjét kísérő kompozíciót.

A 40. Debreceni Virágkarnevál óta hagyománnyá vált, hogy magyarországi és határon túli városok virágkocsi(ka)t fogadnak. A virágkarnevál hírnöke eddig tiszteletét tette Budapest, Balatonfüred, Eger, Pécs, Nagyvárad, Cegléd, Kecskemét, Székesfehérvár, Gyula, Tiszafüred városában, de rendszeres vendég Esztergomban, ahol Nagyboldogasszony napján a Szent Korona virágkocsit Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek áldja meg.

 

Fotó: A virágkocsi már megérkezett a Nagyváradi Római Katolikus Székesegyház elé