Egyelőre csak román személyiségek szobrai állnak Nagyvárad főterén

Élőláncot szervez a nagyváradi városháza köré a Néppárt, hogy nyomatékosítsa, a város magyar lakossága nem mondott le a Szent László szobrának a főtéri felállításáról.

Az elmúlt időszakban három olyan román történelmi személyiségnek is szobrot állított a nagyváradi önkormányzat, akik a város száz évvel ezelőtti Romániához való csatolásában jelentős szerepet töltöttek be. Jelenleg a negyedik szobor, a Nagyrománia megteremtőjeként emlegetett, Ferdinánd király lovasszobra felállításának előkészítése zajlik. A szoboravatásra május 23-án, Ferdinánd király nagyváradi látogatásának századik évfordulóján kerül sor.

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, sajtóértekezleten jelentette be, hogy a nagyváradi magyar közösség, a román szoborállítások ellenére sem mondott le arról, hogy a városalapító Szent László királynak is szobra legyen a főtéren, ezért erőteljesebb formában is jelezni kívánják ezt az igényt azzal, hogy május 28-án, kedden délután öt órától élőláncot hoznak létre a váradi városháza körül.

Az EMNP elnöke elmondta, hogy nemrég egyházi és civil támogatással petíciót nyújtottak be, amelyben kérik Szent László szobrának felállítását a főtéren. Arra az újságírói felvetésre, hogy Ilie Bolojan polgármester számos alkalommal elmondta, hogy Szent László szobrának nem a város főterén van a helye, hanem a várban állítják majd fel, Csomortányi azt mondta, nem mellékes ugyan, hogy a polgármesternek éppen most mi erről a véleménye, de hosszútávon nem is perdöntő, hiszen nincs olyan érv, ami a magyar közösség igénye ellen jogosan felhozható lenne. Kulcskérdés az, hogy a magyarok ne mondjanak le a helyszínről, hiszen a város főtere az egyetlen olyan hely, ahol Szent László király szobra állhat. Ezt támasztja alá egy nem hivatalos közvélemény-kutatás, amelynek eredménye szerint a magyar lakosság közel kilencven százaléka a főtéren látná szívesen a városalapító király szobrát. Felállítására a polgármesteri hivatal előtti, a Szent László templom melletti térrész lenne a legmegfelelőbb.

A Nagy-Románia megteremtőjeként tisztelt Ferdinánd király szobra a két világháború között már állt Nagyvárad főterén

A Néppárt elnöke azt valószínűsítette, hogy a petíciójukra elutasító választ fognak kapni „mi mégis azt gondoljuk, hogy az igényt magát folyamatosan fenn kell tartani, és a polgármesteri hivatalt folyamatos nyomás alatt kell tartani ahhoz, hogy célt érjünk. Ehhez azonban elengedhetetlenül szükséges az, hogy a váradi magyarság legalább ebben a kérdésben legyen egységes.” – mondotta. Nehezményezte, hogy az RMDSZ nem vállalta, hogy közösen lépjenek fel, a beadványukat nem írta alá, egy hasonló tartalmú kérést iktatott a városházán, „pedig egyszerűsítette volna a helyzetet és az ügyet is szolgálta volna, ha egy petíciót tudunk benyújtani” – fogalmazott Csomortányi István.

Címlap: Csomortányi István