Te Benned bízunk címmel szervez nyitó programokat a Tiszántúli Református Egyházkerület a debreceni Egyetemi Templomban, amely mintegy 800 millió forintból újult meg az elmúlt esztendőkben – hangzott el a programokat bemutató sajtótájékoztatón szerdán.
Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke kiemelte, hogy az egyetem mellett lévő templomot arra szánták, hogy Debrecen kultúrájában részt vegyen.
Emlékeztetett: a Borsos József tervei alapján elkészült és 1942-ben felszentelt templom az 1970-es években az egyetem könyvtárának és zenei gyűjteményének adott helyet.
Az egyház a rendszerváltás után kapta vissza az épületet, de csak 2001-től használja az egyházkerület – mondta Fekete Károly. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program forrásaiból, valamint saját forrásból teljeskörűen felújították, ami tavaly decemberben zárult. “Most egy olyan egységes templomtér látható, amelyet Borsos József megálmodott” – hangsúlyozta a tiszántúli püspök.
Missziói és kulturális központként szeretnék használni az épületet, ahol olyan események is megvalósíthatók, amelyek egy átlagos templomban nem – hangsúlyozta Fekete Károly, hozzátéve, tavasszal tartottak már itt konferenciákat és koncerteket is.
Jelezte: a cambridge-i Magdaléna-kollégium kápolnájának 3 manuálos, 22 regiszteres orgonáját sikerült megvásárolni, amely felújítás alatt áll és remélhetőleg decemberre elkészül.
Tóth-Matolcsi László, az Egyetemi Templom Református Missziói, Kulturális és Konferenciaközpont kulturális igazgatója elmondta, hogy a mostani programsorozat a hivatalos átadója az épületnek.
Az eseményeket úgy állították és állítják össze, hogy minden érdeklődési körnek és korosztálynak érdekes legyen.
Kovács Gergő egyetemi lelkész kiemelte, mindig különleges élmény volt ilyen közel lenni az egyetemhez és mindig, újra és újra megtanulni a fiatalok nyelvét.
“Szeretnénk, ha közvetlen, barátságos lenne a közeg” – mondta, jelezve, olyan eseményeket is szerveznek, amelyek nem köthetők az egyházhoz. Hozzátette azt is, hogy a megújult koncepció mentén rendeznek a jövőben eseményeket az egyetemi gyülekezet lelkészei is, ilyen lesz például jövő tavasszal a Kárpát-medencei Egyetemi Gyülekezetek találkozója.