Matula-napok – tizenhetedik alkalommal

A Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában –nemes hagyományként- az idén (október 7-13) már tizenhetedik alkalommal kerül sor a Matula-napok programjainak megrendezésére, amely átfogja az iskola egészét, főleg annak közösségi, hitéleti, sport és művészeti területeit.

A programok időtartama minden évben Szabó Magda Kossuth-díjas író, az iskola egykori diákjának és későbbi tanárának a születésnapja (október 5.) és Dóczy Gedeon névnapja (október 10.) köré szerveződik. Az eseménysor hétfőn (október 7.) NYITÓ és Hétkezdő istentisztelettel indul, a Kossuth utcai református templomban, majd vasárnap ünnepi családi istentisztelettel zárul, amelyet a Református Kistemplomban tartanak.

Megemlékezést tartanak a köztemetőben Szabó Magda Kossuth-díjas író sírjánál, (október 8. kedd 14.00-15.00) Ugyanekkor főhajtással tisztelegnek a köztemetőben a hajdani igazgatók, köztük Dóczy Gedeon sírjánál is. 

A Szabó Magda írónőre való emlékezés, a városi gimnáziumok számára rendezett irodalmi-történelmi emlékverseny (október 9., szerda 15.00-18.00) az egyik legfontosabb eleme ennek a hétnek, melyen több iskola diákcsapata méri össze tudását. 

Mindezek mellett további rendezvények színesítik még a programokat, kiállításmegnyitó, dombormű-avatás, a sportesemények és a Rendhagyó történelem óra, melyen egy hajdani Dóczista életútját ismerhetjük meg. 

A MATULA-NAPOK elnevezést az írónő Abigél című regényéből vették a szervezők, melyben egykori iskolájára is utalva használja ezt a nevet a regénybeli intézetre vonatkoztatva. “Iskolánk életének egyik legfontosabb eseménye ez a rendezvénysorozat, hiszen szerteágazóan szövi át a múlthoz való kapcsolódásán és a jelenben való kitekintésén keresztül az itt tanuló diákok és az itt  tanító  tanárok  egész  közösségét, hatást gyakorolva a diákok hitbeli és közösség megélési képességeinek fejlesztésére. Az egyházhoz, a nemzethez, az iskolához és a lakóhelyhez való kötődés esélyeit nagymértékben elősegíti” – olvasható a meghívóban.

Az eseményekre szeretettel várnak minden mai diákot, egykori dóczyst és hajdani dóczistát, tanárt, szülőt és érdeklődőt!

A részletes program ITT olvasható.