Megnyitott a Sziget-kék, Debrecen legnagyobb, négyévszakos játszótere

Befejeződött az Oláh Gábor utcai játszótér (korábban: Jubileumi Játszótér, illetve Ötholdas Pagony) átalakítása. A park alapterülete duplájára bővült, összesen több mint száz játék és egy központi fogadóépület is várja mostantól a családokat. A játszótér, amely továbbra is térítésmentesen használható, július 31-én nyílt meg. A város legújabb attrakcióját koncertek, interaktív foglalkoztatók és számos kiegészítő program mellett vehették birtokba a ?szigetlakók?.

A város legnagyobb játszóterének átépítése 2021 szeptemberében kezdődött. A korábbinál mintegy kétszer nagyobb, 58 ezer négyzetméteres területen 78 darab új, vagy korábban itt lévő és felújított játék áll rendelkezésre, közte a korábban is meglévő akadálymentes játszóeszköz, valamint egy új akadálymentes hinta. Ezen felül számolható még a park leglátványosabb eleme, az élménytorony, ami óriáscsúszdával és a fák lombjai között húzódó akadálypályával nyújt kihívásokat a nagyobb gyerekeknek. Épült egy, a felnőttek életét modellező miniváros, 19 hozzá tartozó épülettel, és a közúti közlekedés szabályai szerint használható úthálózattal és egy versenypályával, melyhez boxutca és parkolóház is kapcsolódik. Ezekhez bérelhető, lábbal hajtható kisautók kerültek beszerzésre, amiket a nyitónapon ingyenesen ki is próbálhattak a gyerekek. A játszótér minden más eleme a későbbiekben is ingyenesen használható marad! A park négyévszakossá vált egy fogadóépület megépítésével, ahol többek között mosdók és baba-mama helyiség, büfé, kávézó és zártkörű rendezvények, foglalkozások lebonyolítására is szolgáló különterem kapott helyet.

« A 8 »

A játszótér Szabó Magda Sziget-kék című meseregényének tematikája mentén került kialakításra az írónő Debrecenhez való kötődése, a hagyományok ápolása és a cívis értékek iránti tiszteletből. Szabó Magda ezen műve az állatok és az emberek kapcsolatáról, barátságáról és a természet értékeiről szól. Debrecen önkormányzatának kiemelt célja a környezet védelme, a Nagyerdő különlegességének megőrzése, amely a regény üzenetével összhangban áll. A 11 szereplő szobra megjelenik a parkban, a kihelyezett táblák és QR-kódok segítségével pedig további érdekességeket lehet róluk olvasni.

Július 31-én Papp László polgármester adta át a gyerekeknek a játszótér kulcsát, szimbolizálva azt, ahogy az írónő 90. születésnapján az akkori polgármestertől, Kósa Lajostól átvehette a város kulcsát.

Papp László a beruházás kapcsán azt emelte ki, hogy az elmúlt egy év alatt óriási változás zajlott le az egykori Ötholdas Pagony területén.

?Ez a játszótér hosszú évtizedek óta Debrecen egyik legfontosabb, legkiemelkedőbb közösségi tere. A fejlesztés során igyekeztünk megőrizni természeti értékeit is, hiszen a Nagyerdő fontos kincse a városnak? ? fogalmazott a városvezető.

Ehhez illeszkedve több mint tízezer négyzetméteren gyepesítés, ötezer négyzetméteren cserjetelepítés, háromezer négyzetméteren pedig évelők telepítése történt meg.

Széles Diána alpolgármester azt úgy fogalmazott: az volt a cél, hogy ?olyat adjunk a családoknak, amit csak Debrecen tud adni, ami sehol máshol nincs az országban?. Hozzátette: Debrecenben az augusztus a gyerekekről és a családokról szól, minden hétvégén lesz program a Sziget-kék játszótéren, míg a virágkarnevál előtt megrendezik a Galiba Gyermekfesztivált, amelyen öt napon át több mint 200 programmal készülnek.

A Sziget-kék játszótér az év minden napján 8.00 órától tart nyitva, nyáron 20.00 óráig, télen pedig 18.00 óráig látogatható.

A projekt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretein belül 100%-os támogatási intenzitás mellett 1,2 milliárd forintból valósult meg.