Nagyváradra érkezett a XIX. Magyar Fotószalon

Online térben nyitották meg a nagyváradi várban található Tóth István Fotótechnikai és Fotóművészeti Gyűjtemény kiállítótermében a Magyar Fotóművészek Világszövetsége által szervezett nemzetközi vándorkiállítást. A tárlat február 4-ig, keddtől vasárnapig 9–17 óra között látogatható.

A Magyar Fotóművészek Világszövetsége évente megrendezi fotópályázatát az anyaországi és határon túl élő és alkotó, magukat magyar nemzetiségűnek valló fotográfusok részére. A beérkezett pályaművekből válogatott vándor-tárlat célja bemutatni és népszerűsíteni mindazon magyar alkotók munkásságát, akik a Kárpát-medencében, vagy azon is túl, gazdagítják az egyetemes fotókultúrát, ugyanakkor művészeti tevékenységükkel kapcsolatokat teremtenek a különböző országok, népek és kultúrák között.

A 19. alkalommal megrendezett kiállításra – különböző kategóriákban – hét országból 113 alkotó összesen 1438 alkotást küldött be. A nemzetközi zsűri csak a legjobbakat válogatta be a szalonba. A 45 alkotás vándorkiállításokon tekinthető meg, Marosvásárhely és Nagykároly után, a Nagyváradi Városi Múzeum és az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület szervezésében, most Nagyváradon.

A kiállításmegnyitón beszédet mondott Tóth István, az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület elnöke, dr. Ramona Novicov műkritikus, fellépett a Duo Varadiensis.

A kiállítást február 4-ig látogatható, keddtől vasárnapig, 9–17 óra között.

Fotó: Szegedi Éva