Új elemekkel bővült a debreceni Békás-tó melletti játszótér

A Nagyerdei parkerdő szívében, a Békás-tó körüli parkban a 2014-ben történt átfogó rekonstrukció óta működik egy egyedi, művészi igénnyel tervezett és kivitelezett, fa játszóeszközökből álló játszótér. Első ütemként a nagy zöld „Békával” fémjelzett játszótéri egység, valamint az erdei tanösvényi szobrok 2014-ben készültek el. Ezt követte 2017-ben a Nyírerdő Zrt. támogatásával megvalósult második ütem a „Cirkálónak” nevezett hajóval és repülővel. A Nyírerdő Zrt. az önkormányzat számára nemrég újabb felajánlást tett új játszótéri eszközök telepítésére: bruttó 17.411.700 Ft értékben három játszóeszközt – „Világítótorony”, „Torony” és „Gibbon-kötélpálya” – helyeztek el. A játszóeszközök kiváló minőségű és biztonságos, természetes fa anyagú eszközök mászófalakkal, csúszdával, kötélmászókkal és egyéb élményelemekkel. A biztonságos használatukhoz szükséges ütéscsillapító területet az önkormányzat megrendelésére a Dekert Nonprofit Kft. alakította ki, az önkormányzat pedig új padok és hulladékgyűjtők kihelyezésével tette praktikusabbá a kibővített játszótér környezetét.

Mint azt Papp László polgármester elmondta: örömteli ennek fejlesztésnek az átadása, különösen a gyerekek számára, akik még ilyenkor, télen is nagyon örülnek az új játszótéri játékoknak. A Nagyerdei parkot rendkívül szeretik a debreceniek, s mindenki, aki ebbe a városba ellátogat, szívesen fordul meg ezen a környéken, ahol a természet, a kultúra, a sport és a kikapcsolódási lehetőségek találkoznak.