Új orvos- és egészségtudományi folyóiratot indított a Debreceni Egyetem

Megjelent a Debreceni Egyetem új orvos- és egészségtudományi folyóirata, az Egészségügyi Innovációs Szemle első száma. A lap elindítóinak fő célja az orvos- és egészségtudomány területén végzett kutatások bemutatása, illetve az elért eredmények ismertetése.

A tervek szerint az interneten évente négyszer megjelenő Egészségügyi Innovációs Szemle szerkesztői a lapot bemutató soraikban azt írják: elsősorban az orvos- és egészségtudomány területéhez kapcsolódó közleményeknek, szakmai véleményeknek, elemzéseknek, kutatások ismertetésének, diskurzusoknak szeretnének teret adni. Kiemelten fókuszálnak az egészségügyi szempontból meghatározó kérdésekre, prevenciókra, innovációkra, egyebek mellett a fertőző és nem fertőző betegségekre, valamint a gyógyszerkutatás szinte minden területére.     

– Fontosnak tartjuk, hogy az orvos- és egészségtudományi területen kutatást végző debreceni egyetemi polgárok számára egy olyan publikációs felület álljon rendelkezésre, ahol a legújabb tudományos eredmények a nagy nyilvánosság számára is elérhetők. Emellett a DE kiemelt fókuszterülete is az orvos- és egészségtudományi kutatás és az arra épülő innováció, mely az egyetem kari szerkezetében is megmutatkozik – fogalmazott a hirek.unideb.hu-nak Zsuga Judit, az Egészségügyi Innovációs Szemle alapító főszerkesztője. A lap társelnöke, főszerkesztő-helyettese Bácskay Ildikó, a Gyógyszerésztudományi Kar oktatási dékánhelyettese.  

Zsuga Judit hozzátette: a szerkesztőbizottság elkötelezett az orvos-és egészségtudományok fejlesztése, a magas szintű, gyakorlatorientált oktató munka és a tudományos kutatás iránt, illetve fontosnak tartják eredményeik minél szélesebb körben történő ismertetését is, aminek a folyóirat katalizátorává szeretne válni.  

Az első számban egyebek mellett szó esik a prebiotikum tartalmú kapszulák formulálásáról és vizsgálatáról; a ciklodextrinek szerepéről a COVID-19 elleni küzdelemben, illetve egy, 2-es típusú cukorbetegség esetén adható gyógyszerről is.

Az Egészségügyi Innovációs Szemle ide kattintva olvasható.

Kiemlet kép: Zsuga Judit, az Egészségügyi Innovációs Szemle alapító főszerkesztője. Fotó: DE