Debrecenben is megrendezték a Szakmák éjszakáját

Idén a magyarországi Szakmák Éjszakáján országszerte 160 település 467 szakképző intézménye több mint 4400 programmal várta a szakmák kipróbálására lehetőséget adó és népszerűsítő programokkal a fiatalokat és a családokat április 12-én. Debrecenben 11 iskola képviseltette magát a rendezvényen.

A Szakmák éjszakája nagyszerű lehetőség az információk gyűjtésére, a rendezvényen számos céget és szakképzést végző iskolát is el lehet érni – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára az eseményen. Pölöskei Gáborné a rendezvények országos megnyitóján azt mondta, a négyéves Szakmák éjszakája programsorozat kifejezetten új magyar kezdeményezés, amit már más európai országok is átvettek, és délvidéki, illetve erdélyi iskolák is csatlakoztak hozzá.

A Szakmák éjszakáján megszerezhető információk nemcsak a pályakezdés előtt álló gyerekeknek, hanem a szülőknek és a felnőtteknek is szólnak – mondta hozzátéve, hogy ma már a felnőttek a második szakmát ingyen tudják megszerezni az iskolákban.

Hüse Attiláné, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgató-helyettese jelezte: 11 tagiskola 10 ezer diákja képviseletében vannak jelen a tanulóik a rendezvényen, akik a megjelent cégekkel együtt mutatják be a képzési lehetőségeket.

Miklóssy Ferenc, a hajdú-bihari kereskedelmi és iparkamara elnöke arról beszélt az egybegyűlt több száz fiatalnak, hogy “ma a szaktudás, a jó szakember iszonyúan felértékelődött”, óriási kereslet van az egész világon a jól felkészült, munkáját tisztességgel végző szakemberek iránt.

Komolay Szabolcs alpolgármester kiemelte: az elmúlt években 518 milliárd forint működő tőke érkezett a városba, ami több mint hatezer új munkahelyet generált. A munkahelyek betöltésére jól felkészült szakmunkásokra van szükség – mondta, biztatta a jelenlevőket, tájékozódjanak bátran a lehetőségekről.

A 2016-ban indult magyar kezdeményezés bekerült a pályaorientációs európai jó gyakorlatok gyűjteményébe. 2017-ben a programban résztvevők köre tovább bővült: a Szakképzési Centrumokon túl az egyéb fenntartóhoz tartozó illetve határon túli iskolák és hazai vállalkozások is csatlakoztak.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt