Nagyváradon és Bihar megyében megnevezte jelöltjeit a helyhatósági választásokra az Erdélyi Magyar Szövetség

A júniusban esedékes önkormányzati választásokon Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke lesz az Erdélyi Magyar Szövetség nagyváradi polgármester-jelöltje, a Bihar megyei tanácselnöki címért pedig Szilágyi Zsolt, az Néppárt Külügyi és nemzetpolitikai bizottságának elnöke száll versenybe – jelentette be szerdán, Nagyváradon az Erdélyi Szövetség társelnöke.

Csomortányi István a Néppárt elnöke, az Erdélyi Szövetség társelnöke, a jelölteket bemutató szerdai sajtótájékoztatón úgy értékelte, hogy az elmúlt választási ciklusban nem alakultak kedvezően a magyar ügyek, a folyamatos konfliktusok és háborúskodások miatt az beígért nagyobb fejlesztések elmaradtak. Majd hozzátette, hogy Bihar Megyei Tanács és Nagyvárad vezetői közötti konfliktus azzal fenyeget, hogy 2020 után ezeknek az állapotoknak az állandósulása miatt a magyarság nemcsak a város, hanem a megye vezetéséből is kiszorulhat. Ezért a Néppárt nagyváradi városi listájának és a Bihar megyei tanácsosi lista vezetésére olyan tapasztalt, a magyar közösség érdekeit mindennél előrébb valónak tartó politikusokat jelölnek, mint Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke és Szilágyi Zsolt, a Néppárt Külügyi és nemzetpolitikai bizottságának elnöke.

Zatykó Gyula úgy értékelte, hogy a polgármesteri tanácsadóként két és fél éve rálátása van Nagyvárad belső önkormányzati ügyeire. Ez idő alatt alkalma nyílt betekintést nyerni a város működésébe, s meggyőződése, hogy az így szerzett tapasztalatot városvezetőként, ha kell, alpolgármesterként is hasznosítani tudja majd.

Szilágyi Zsolt megtisztelőnek nevezte a felkérést, és azt ígérte, hogy a közéletben szerzett eddigi tapasztalatait felhasználva azon lesz, hogy a gyors és hosszútávú fejlődés feltételei Bihar megyében is létrejöjjenek Úgy értékelte, a pártpolitikai verseny soha nem mehet Bihar megye, Nagyvárad és a helybéli magyarság kárára.

A képen balról jobbra Szilágyi Zsolt, Csomortányi István és Zatykó Gyula