A Magyarok Kenyere jótékonysági programhoz csatlakozó Partiumi gazdák által adományozott búza adta az alapanyagát annak a mintegy 300 kilogrammnyi kenyérnek, amelyet a történelmi egyházak képviselői szenteltek meg a nagyváradi Szent László téren rendezett augusztus 20-i ünnepségen, és amelyből minden résztvevő kaphatott egy szeletet.
Szent István napja, a magyar államalapítás, és az új kenyér ünnepe tiszteletére a Nagyvásártéren Érmellék Ízei és Termékei Ünnepi Vásárt rendeztek, és akárcsak tavaly, az Érmelléki Gazdák Egyesülete, a Szent László Egyesület és a Magyar Polgári Egyesület szervezésében idén is sor került az új kenyér Szent László téri megszentelésére.
A Nagyvásár tér (December 1. park) nem csak a kiváló helyi termelők jó minőségű portékáival telt meg, a vásár ideje alatt szilágysági, kalotaszegi és hajdú-bihari néptáncos és népzenei produkciókat tekinthettek meg a három napos ünnepi alkalomra kilátogatók.
Augusztus 19-én, vasárnap Petőfi Sándor János Vitézét vitte el bábjáték formájában Nagyváradra a Szent László Napokat is szervező Szent László Egyesület, augusztus 20-án a kolozsvári Keljfeljancsi Bábszínház előadásában tekinthették meg az érdeklődők a Mátyás király és a kolozsvári bíró című előadást, szintén a Nagyvásártéren.
Augusztus 20-án délután innen vonulhattak át az ünneplők a Szent László téren megszervezett kenyérszentelésre.
Az Érmellék Ízei és Termékei Ünnepi Vásár augusztus 21-én is tart még.
Fotók: Farkas László, videó: Érmelléki Gazdák Egyesülete