Nagyváradi előadás a debreceni Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztiválon

Debrecen immár nyolcadszor lesz házigazdája a június 8-10 között megrendezésre kerülő Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztiválnak. A fesztiválra, a hazaiak mellett, mindig meghívják az adott évben legjobb határon túli magyar gyermekszínjátszó csoportokat is: ebben az esztendőben 25 magyarországi mellett 6 határon túli csoport képviseli Erdély, Felvidék, Muravidék, Vajdaság gyermekszínjátszóit. Nagyváradról Rusz Csilla érkezik a Huncutkákkal és Arany-okleveles előadásukkal, a Lusta pékinassal.

A Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó gyermek művészeti rendezvénysorozat, amelyet a Magyar Drámapedagógiai Társaság megyei és regionális együttműködő partner intézményei, civil szervezetei segítségével tart életben.

A rendezvény célja, hogy az országszerte és a határokon túl, nem egyszer nehéz körülmények között, a csoportvezető-rendező, pedagógus kitartó, áldozatos munkájának köszönhetően működő gyermekszínjátszó csoportok bemutathassák a tanév során színpadra állított előadásaikat. Itt megtekinthetik egymás alkotását, bátorító szavakat kapnak, részt vehetnek a kísérő programokon, a csoportvezető-rendezők pedig véleményt cserélhetnek, szakmai támogatást kaphatnak a szakértő zsűri által vezetett konzultációkon.

2018-ban immár huszonhetedik alkalommal hirdették meg az országos gyermekszínjátszó találkozót, melyre 200 feletti csoport jelentkezett, ami megközelítőleg 4000 gyermek részvételét jelenti.

 A megyei találkozókra március-áprilisban, míg a regionális találkozókra május első felében került sor. A felmenő rendszerű programsorozat záró eseménye az országos fesztivál, amelyre ebben az esztendőben ismét Debrecenben kerül sor, június 8-9-10-én.

Ezen a nagy rendezvényen a produkciókat már nem minősítik, nincs rangsor, nincsenek sorrendet felállító díjak: vagyis nincs verseny. Ezzel együtt a szakmai beszélgetések vezetésére rangos színházi szakembereket kérnek fel. A résztvevők a diákzsűritől is kaphatnak visszajelzéseket: debreceni fiatalok csoportja nézi meg az összes előadást, és beszélget ? a felnőtt zsűrivel párhuzamosan ? az előadások létrehozóival.

A Lusta pékinassal érkezik a nagyváradi Huncutkák

Erdély képviseletében ketten érkeznek a fesztiválra. Nagyváradról a Huncutkák csapata mutatkozik be Debrecenben. Előadásunk címe: Lusta pékinas. A mű eredeti szerzője, címe: R. Molnár Erzsébet: A lusta pékinas. Az eredeti művet átdolgozta, rendezte: Rusz Csilla.

Rusz Csilla nagyváradi tanítónő azon kevesek egyike, akik országhatáron belül és kívül is elismert drámapedagógusnak számítanak. 2008-ban végzett el egy gyermekszínjátszó-rendezői képzést, azóta majdnem minden évben részt vesz Magyarországon az Országos Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesztiválon, s minden évben arany minősítéssel tér haza. ?Annyifélék a gyerekek, annyiféle környezetből jönnek, annyiféle helyi sajátossággal kell megküzdeniük az iskolákban, hogy elképzelhetetlen ezekre a kihívásokra mindenütt ugyanolyan módszerekkel, pedagógusi attitűdökkel megoldást kínálni. Szakmaiatlannak tartom azt az elképzelést, hogy egy vagy két módszer ?csodabalzsamként” megoldást adhat az oktatás-nevelés számtalan problémájára. De amiben hiszünk, amit kipróbáltunk, s ami a kezünkben működik, azt nem szabad elengedni. A drámapedagógia nekem csodaszer, de nem minden pedagógus kezében működik. E módszer a lélekben is kell hasson, másképp nem lesz hiteles, másképp kifele játszás lesz.? ? fogalmazta meg saját hitvallását egy interjúban.

A drámapedagógust, a csoport vezetőjét arra kértük, mutassa be a Huncutkákat.

A Huncutkák tagjai első osztályos gyerekek. Csapatnevüket megörökölték elődeiktől, azoktól a színjátszóktól, akik előző tanítványaim voltak, és immár 8. éve vesznek részt a többfordulós megmérettetésen, a Weöres Sándor Országos Színjátszó Fesztiválon. A Huncutkák eddig minden évben, az idén is megkapták a legmagasabb fokú elismerést, az Arany-oklevelet, amely feljogosítja őket a regionális szakaszon, vagy a gálán való részvételre is. Arany okleveles előadásaink: Ludas Matyi, Kevély Kereki, Kacor király, Hapci király, Taskó feleséget keres, Hammas Gyurka, Csalóka Péter, Lusta pékinas. A mostani gyerekek ebben a tanévben másodjára játszottak igazi színpadon, és először vannak jelen a debreceni gálán. Heti egy alkalommal vesznek részt drámafoglalkozáson, ez a kedvenc órájuk. Vajon miért?

A Huncutkák június 8-án, pénteken a Vojtina Bábszínházban lépnek fel. A másik erdélyi fellépő csoport a Bodor Péter Színkör, Erdőszentgyörgyről. Ők szombaton mutatkoznak be, előadásuk címe: Mese a Napról, Holdról, csillagokról. Rendező: Móczár Bence

Debrecen a gyermekszínjátszó csoportok előadásai mellett más formákban is teret ad a rendezvény résztvevőinek: a csoportok a június 8. péntek estét a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon töltik, ahol közösségi játékokat követően 20.30-tól a Vojtina Bábszínház A só című előadását láthatják, majd utána a Hajdú együttes táncházán vehetnek részt.

Június 9-én, szombat este a nagyobbak Bad Habit koncerten vesznek részt az Ifjúsági Házban, a kisebbek pedig zenés-táncos-játékos programon a Hajdú együttes székházában. Június 10-én, vasárnap délelőtt nagy közösségi játék várja a fesztivál összes résztvevőjét a Kossuth téren és a belvárosban. De rövid flashmobokkal a fesztivál mindhárom napján feltűnnek majd a csoportok a belváros különböző pontjain.

A találkozó kísérő eseményeként Társművészetek ? határátlépések címmel műhelykonferenciát szervez az összművészet jegyében a Magyar Drámapedagógiai Társaság, Debrecen Megyei Jogú Város, a Vojtina Bábszínház és a Csokonai Színház közösen a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban, a Déri Múzeumban, a Vojtina Bábszínházban és a Debreceni Arany János Óvodában június 8-án (pénteken) 9.00 órától 16.15-ig.