Felragyogtak a fények Debrecen utcáin – Meggyújtották a városi adventi koszorú első gyertyáját is

Az advent kezdetével évről évre a város karácsonyfája melletti közös gyertyagyújtásokkal ünnepel Debrecen. Idén sem volt ez másként, december 1-jén, a történelmi egyházak képviselőinek jelenlétében, az első gyertya meggyújtásakor a város ünnepi fényei is felkapcsolódtak. Ebben az esztendőben 200 ezer fényforrás ragyogja be a város tereit. Az eseményen Papp László, Debrecen polgármestere mondta el ünnepi gondolatait.

Több ezer debreceni polgár, és itt vendégeskedő turista élt a lehetőséggel vasárnap este, hogy az első adventi gyertya meggyújtását közösségi élményként is megélhesse. A főtéren ebből az alkalomból több ezren énekeltek együtt. 

Az ünneplők sokasága a hagyományos térjáték mellett egy különleges harangjátékban is gyönyörködhetett, mely egy fontos ügyre hívja fel a figyelmet. A Debreceni Református Nagytemplom idén szép jubileumot ünnepel: novemberben volt 200 éve, hogy az első istentiszteletet megtartották a templom falai között. A jubileum emlékéül az Egyházközség egy 24 harangból álló harangjáték megvásárlását tűzte ki célul, ami alkalmas különféle református és debreceni énekek dallamának megszólaltatására. A harangjáték hangját a Kossuth téren is hallani lehet majd, így az Egyházközség tagjai mellett a város közösségét is szolgálja, hiszen városi ünnepeinket, alkalmainkat is színesíthetik a különleges dallamok. A harangjáték megvásárlásához bárki hozzájárulhat, erről minden információ megtalálható a www.nagytemplom.hu oldalon.

Újdonságként, a Nagytemplom harangjainak megkondulását követően a nagyszínpadon felállított “Óriás Kalendárium” is kinyitotta első ablakát. Az ünnepélyes program – amelyre, egészen december 22-ig minden nap 18 órakor sor kerül – jó lehetőséget teremt arra, hogy Debrecen városrészeinek közösségei megajándékozzák azokat a tagjaikat, akik önkéntes vállalásaikkal sokat tesznek társaik jólétéért, boldogulásáért. 

Nem csak a Kossuth tér, de a Régi Városháza udvara is megtelt ezen az estén. Az 50. Debreceni Virágkarnevál Galibás csoportjai, óvodások, iskolások, tánccsoportok és civil szervezetek – a hagyományoknak megfelelően – idén is feldíszítették a Régi Városháza árkádjai alatt található kis karácsonyfákat. Újdonságként, a kis karácsonyfák idén kiegészültek a Debrecenhez kötődő külföldi városok karácsonyi üzenetével díszített karácsonyfával is. A belső udvar pedig betlehemi élőképpé alakult a Debreceni Állat- és Növénykert közreműködésével. A mézeskalács díszeket a „Debrecen Szívét” is felajánló Radics család készítette. A természet ihlette karácsonyfák a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium diákjainak keze munkáját dicsérik.
A Menjünk Mi is Betlehembe! című programsorozat egészen december 22-ig várja az érdeklődőket a Régi Városházán!

Nyitvatartás: Hétfő-péntek 17.00–20.00, Szombat-vasárnap 9.00–21.00

 

Kiemelt kép: facebook.com/debrecenvarosa/

Galéria: denagy.hu