„Így kell összeadnunk közös értékeinket is” – Közös faültetéssel kezdődött meg a református egység ünnepe

Faültetés a Debreceni Református Kollégium udvarán, a Magyar Református Egyház Közös Zsinatának május 17-i ülése előtt. Az egyház püspökei és a Kárpát-medencei egyházmegyék képviselői az élő egység szimbólumaként közösen ültették el a tölgyfát, amelynek táptalajához mind a hatvanöt részegyház hozott otthonról termőföldet. „Így kell összeadnunk közös értékeinket is” – emlékeztetett Kustár Zoltán.

„Tíz évvel ezelőtt helyreállt valami, ami száz éve elszakított minket egymástól. Akkor államhatárokat húztak közénk, ami szinte felért egy vasfüggönnyel: a szülőföldjükön élő reformátusoktól el akarták venni a templomot és az iskolát, igyekeztek éket verni közénk ideológiai átneveléssel, nemzetköziséget kínálva hit és nemzet egysége helyett” – fogalmazott köszöntőjében Kustár Zoltán, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora. Azonban az egység ünnepe azt hirdeti, hogy ez nem sikerülhetett.

Bennünket, magyar reformátusokat egyszerre köt össze a nemzeti kultúránk, a hagyományaink és az, hogy a Kárpát-medencében a reformáció kora óta jelen vagyunk. Ezt a különleges egységet fejezi ki az egységnap szimbólumául választott fa motívum, emlékeztetve rá a magyar reformátusságot, hogy egységünk nem tíz éves, akkor csupán újra formális, szervezeti kereteket talált.

„2009-ben kinyilvánítottuk, hogy igenis összetartozunk, egy Istent imádunk, együtt, magyar nyelven magasztalva őt” – hangsúlyozta a rektor – mondta a református egység hálaadó ünnepe, a Magyar Református Egyház Zsinatának május 17-i ülése előtt.

A közös faültetésen és a Magyar Református Egyház Zsinatának a Nagytemplomban megtartott ünnepi ülésén részt vett a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Csűry István is. 

Tíz éve annak, hogy 2009. május 22-én újra egyesült a Magyar Református Egyház. A Kárpát-medencei reformátusok hálaadó ünnepsége a Zsinat ülésével folytatódott, holnapra pedig a világ minden tájáról várják az ünneplőket az egység kimondásának egykori helyszínén, Debrecen főterén.

Fotók: facebook.com/tiszantulireformatusegyhazkerulet/ Matey istván