Vasárnap a címvédő Ferencvárost fogadja a Loki a Nagyerdei Stadionban

Az ősz mérkőzése várható november 10-én, vasárnap délután negyed hattól a Nagyerdei Stadionban, ahol a DVSC a bajnoki címvédő és a nemzetközi kupában egyedüli magyar együttesként szereplő Ferencvárost fogadja. 

Debrecenben folytatódhat a címvédő Ferencváros menetelése a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában. A zöld-fehérek az elmúlt hetekben három fronton is sikeresen szerepeltek, a bajnokság mellett az Európa-ligában és a Magyar Kupában is helyt álltak, ráadásul a vesztett pontok tekintetében a legjobbak a pontvadászatban.

A két gárda legutóbbi, Nagyerdei Stadionban rendezett mérkőzésén a vendégek a hajráig vezettek, de a Debrecen Tőzsér Dániel büntetőjével egyenlített, majd az élete első NB I-es mérkőzésén pályára lépő Zsóri Dániel később Puskás-díjat érő ollózásával fordított.

A mostani találkozó előtt Herczeg András, a DVSC vezetőedzője beszélt az esélyekről.

– Felfokozott hangulatú találkozó lesz úgy a pályán, mint a lelátón – kezdte Herczeg András. – Óriási hangulatot és nagy küzdelmet várok. Az utóbbi időszakban az FTC-vel nagyon jó és szoros mérkőzéseket játszottunk, ellenfelünk egy kiemelkedő csapat, de azon vagyunk, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsuk és remélem, jó eredményt tudunk elérni. Nagyon oda kell figyelnünk, hogy a védekezésünk rendben legyen, és ha így lesz, akkor talán túljutunk azokon a mérkőzéseken, amelyek nem az elképzeléseink szerint alakultak. Bízom benne, ezt már vasárnap be tudjuk bizonyítani.

Az autóbusz, villamos és troli járatokon vasárnap, a mérkőzés napján nyolc órán keresztül, azaz délután kettőtől este tízig ingyen közlekedhetnek azok, akik DVSC labdarúgó-bérlettel, vagy napijeggyel rendelkeznek. További részletek, online belépőjegyek ITT.

Az m4sport.hu oldalon minden találkozót élőben lehet követni.

Fotó: dvsc.hu