Dr. Fleisz János (Nagyvárad)
Közös múlt
Debrecen és Nagyvárad párhuzamos története
Két olyan nagy múltú város kapcsolatának, illetve párhuzamos történetének összevetése természetesen jóval meghaladja egy rövid írás lehetőségeit. Emiatt, a két jelenleg még egy schengeni határ által elválasztott város történetének inkább néhány fontosabb momentumát emelném ki. A földrajzi közelség és az azonos, vagy pedig szomszédos közigazgatási térségbe való tartozás miatt, a kapcsolatok gyakorisága nagyobb az általában megszokottnál, annak ellenére, hogy két teljesen eltérő várostípusról van szó.
Előzményként kiemelhető, hogy mindkét város területe már az ókorban lakott volt és az idők során több kultúra, illetve népelem fordult itt elő, azonban folytonosság és a mai várossal való kapcsolat nem mutatható ki.
Közös múlt a 18. századig
A magyar honfoglalás (895) után lényeges változások mennek végbe a térségben, ezek vezettek el az állandósuló településformák megjelenéséhez.
A két város kezdeteiről kevés az adat. Debrecen első említése -hol máshol-, mint a Váradi Regestrumban- 1235-ből való, Debrezun alakban. Tehát 783 éves a dokumentálható közös múlt.
A tatárjárást követő évtizedekben indult gyors fejlődésnek, rövid idő alatt az ország egyik meghatározó városává vált, elsősorban földesurának, Károly Róbert bizalmasának, Debreceni Dósának köszönhetően. A Nagy Lajos királytól 1361-ben elnyert privilégiumlevél által lesz mezőváros, ebben az ugyancsak Váradon kelt oklevélben is megemlítik, hogy a debreceniek a Károly Róbert király iránti hűségükkel és a bátorságukkal érdemelték ki a mezővárosi címet.
Luxemburgi Zsigmond uralkodása alatt még tovább fejlődött Debrecen. A király a város által kivívott érdemekért cserébe megengedte, hogy Debrecent falakkal vegyék körül.
Zsigmond király Nagyváradra menet kétszer is megszállt Debrecenben, először 1412-ben Ulászló lengyel királlyal együtt Kassa felől érkezve, majd 1422 nyarán szintén Szent László sírjához zarándokolva.
1450-1507 között a Hunyadi család birtoka volt. I. Mátyás király 1458-ben felmentette a debrecenieket a kincstári adó fizetése alól. Később elvette az árumegállító jogot Nagyváradtól, s Debrecennek adományozta.
A vallási reformmozgalom hamar gyökeret vert Debrecenben, amely 1552-től kizárólag protestáns lakosságúvá vált.
Debrecen gyakran került nehéz helyzetbe földrajzi helyzete miatt és azért is, mert nem rendelkezett várral vagy városfallal, és csak a városatyák diplomáciai lavírozása menthette meg. A városnak hol a terjeszkedő törököket, hol az osztrákokat, hol Rákóczit támogatva sikerült fennmaradnia.
1660-ban, Várad eleste után a váradi református kollégium diákjai Martonfalvi György professzor vezetésével Debrecenbe menekülnek ? ezzel válik a Debreceni Kollégium az ?ország iskolájává?, s Debrecen ?egész Magyarország és Erdélységnek világosító lámpásává?.
A város gazdasági és kulturális jelentőségét is elismerve adományozta I. Lipót Debrecennek a szabad királyi városi rangot 1693-ban. Ezt 1715-ben hagyták jóvá, amikor visszatért a városba a katolikus egyház, és a várostól kapott telken Csáky Imre váradi püspök anyagi támogatásával a templomot 1721-ben kezdték építeni, de az alapító halála miatt testvére és utóda, Csáky Miklós szentelte fel 1746-ban, Szent Anna tiszteletére. Ebben az időben a város már fontos kulturális, kereskedelmi és mezőgazdasági központ. Református Kollégiumában későbbi tudósok és költők tanulnak. 1725-ben Nagyváradról Debrecenbe helyezték át a kerületi táblát.
Nagyvárad alapítását a történészek I. (Szent) László által 1082-re teszik, püspöki városként jelenik meg, a váradi püspök első említése 1102-ből való. Városi előjogait lépcsőzetesen szerezte meg az évszázadok alatt viszont soha sem kapta meg a szabad királyi városi rangot. Ez sokáig alapvetően meghatározta a város történetét. Nagyvárad egy sajátságos várostípust jelenít meg a kiváltságolt püspöki város típusát. Szent László sírja hamar zarándokhely és hiteles hely lett, a vár és a város pedig gyorsan fejlődött. Az 1241-es súlyos pusztítás után, hamar helyreállt és újból jelentős zarándokhelyé és piacközponttá válik.
A tatárjárás után a várat és a várost teljesen újjá kellett építeni. Az újabb virágzást Vitéz János püspöksége (1445-1465) idején jegyezték fel. Ő építette ki a magyar humanizmus egyik első központját. Ekkor Váradot boldog városnak, “Felix Civitas”-nak nevezték.
A Hunyadiak korában V. Miklós pápa 1450 áprilisában Szent László váradi székesegyháza, illetve sírja látogatóinak engedélyezte mindazokat a búcsúkat, melyek Rómában a hét nagy bazilika látogatásával nyerhetők el. Ezzel Várad a leghíresebb magyar nemzeti szentély lett. A búcsúengedély a váradi székesegyházat a nagy bazilikák (basilica maior) rangjára emelték. A Hunyadi család váradi zarándoklása alkalmával járt először Váradon a gyermek Mátyás.
Várad I. Mátyás királytól kapta az első ismert szabadalomlevelét. Az 1474-es privilégiumlevél Várad-Olaszi, Vadkert és Várad-Velence városokat a harmincad és a királyi adók fizetésétől, a püspökség és a káptalan birtokain felmentette
Várostörténészt az is érdekli, hogy milyen helyet foglalt el a két város a korabeli városhierarchiákban. Ez természetesen nem képes visszaadni egy város hangulatát, lelkületét, de tükrözi a realitásokat. A középkori városok rangsorával többen foglalkoztak, a legátfogóbb elemzést Kubinyi András végezte el, aki a 15. századi centrális helyeket vizsgálta. A Magyarországi városi jellegű települések rangsorolásában Kubinyi a kapott pontok alapján a központi helyeket négy fő kategóriába osztotta: Várad 41 ponttal az elsőrendű városok közzé került, országosan 9. helyre (1. Buda 55 centrális pont (a lehető 60-ból),2. Pozsony 49, 3. Kolozsvár 45 stb.) Debrecen a harmadrangú kisebb városok és a jelentős városfunkciójú mezővárosok közzé került 28 ponttal, Veszprémmel, Gyulával vagy Szombathellyel együtt.
Visszatérve, Váradon a reformációt csak erőszakkal lehetett bevezetni, miután 1557-ben Varkocs Tamás, kilenc havi ostrom után elfoglalta a váradi várat, és lefoglalta a káptalan minden birtokát. Ez egyben a reformáció győzelmét is jelentette Váradon
Az egyházi intézmények távozásával megszűnt az egyházi közigazgatás és 1557-től Várad fejedelmi város (civitas) lesz. Várad lakosságának nagy többsége a reformációhoz csatlakozott. Jelentős katolikus központból, most a protestantizmusnak lett számottevő bázisa; konzisztóriuma, főiskolája s nyomdája egy évszázadon át fontos szerepet töltött be a magyar reformáció életében.
Később a Körös-parti város a magyar végvárrendszer keleti oldalának egyik legfontosabb láncszeme lett, mely az erdélyi kézben lévő, Debrecentől a Királyhágóig terjedő Partiumot lényegében egyedül felügyelte. Az olasz bástyákkal, hatalmas árokkal és számos ágyúval ellátott vár komoly erődítmény volt, amely sokszor ellenállt.
A nagyváradi várat 1660-ben Ali pasa vezetésével foglalták el a törökök, a Váradi Bibliát és Szenczi Kertész Ábrahám nyomdagépeit azonban a hódítókkal kötött alku értelmében sikerült kimenekíteni az erődítményből. A Váradi Biblia azért érdekes, mert Erdélyben ez volt az első teljes kiadású bibliafordítás.
Az egyezmény értelmében a város polgárai megmenekültek a fosztogatóktól, a csekély várőrség pedig szabadon elvonulhatott Debrecen irányába.
A város 1660 után közvetlen török közigazgatás alá került, létrejött a váradi vilajet (török tartomány), mely az egész Partiumot kivonta Erdély fennhatósága alól.
1692-ben Várad felszabadul a török alól, hivatalosan a püspökséget és a káptalant régi jogaiba az I. Lipót által 1693. november 24-én keltezett diploma helyezte vissza, ezzel együtt régi birtokait is visszakapták.
A Rákóczi szabadságharc idején a váradi vár végig a császáriak kezén maradt, a város viszont sokat szenvedett. A város lakosságának azt, hogy Rákóczi-szabadságharc idején végig kitartott a császári helyőrség mellett, 1712. november 27-én III. Károly király (VI. Károly császár) császári dekrétummal ismerte el a város összes kiváltságait. Ez lényegében a szabad királyi városi rangot jelenthetett volna, de a katolikus egyház sérelmezte az 1712-es rendeletet, emiatt III. Károly 1716. augusztus 17-én a katolikus püspökség és káptalan összes jogait újból elismerte és a várost felhívta, hogy kiváltságai érvénesítése érdekében forduljon az igazságszolgáltatáshoz. A III. Károly által kiadott oklevél hozzájárult a város jogi helyzetének a szabályozásához, de egyben a város közigazgatási egységének széteséséhez is vezetett, mivel a város a tulajdonos szerint három részre oszlott. Várad (Újváros) a káptalané, Várad-Olaszi és Várad-Velence a püspökségnek volt alárendelve. (A várat és környékét nem adták át a Habsburgok). A városrészek ugyan szolidárisak maradtak és a céhek is egész város szinten szerveződtek, a városi jogokért való harcot, illetve a pereskedést csak a káptalani rész folytatta eredménytelenül.
A 18. században Várad a barokk újjászületés és fejlődés időszakát élte és lassan kezdte visszaszerezni elvesztett pozícióit, akárcsak az ismét más utakon járó Debrecen. A 19. század első felében Várad máris figyelemre méltó előrelépést mutat.
A 19. század és a századforduló
Debrecenben a 19. század elején alig látható a változás: még Kazinczy Ferenc is csak az elmaradott, rideg külsőt veszi észre, nem tetszik neki az új Nagytemplom, lekicsinyli Csokonai síremlékét, sőt verseit is meg akarja ?csinosítani?. Pedig a város külső képének átalakulását nem lehetett nem észrevenni. ?Európa legnagyobb faluja?, ahogy még a 18. végén is nevezte egy angol utazó, küllemre is városiasodni kezd: egész történetének legnagyobb tűzvésze, az 1802-es után mintha csakugyan a főnixmadár életerejével támadna fel hamvaiból.
Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc folyamán egy ideig a két város jelentősége megnövekedett. 1849 januárjától májusig, a kormány és az Országgyűlés Debrecenbe költözött, így az észak alföldi város vált a fővárossá, míg Nagyváradra az Országos fegyvergyár került, amivel a város az ország második legfontosabb településévé lép elő. Az 1849 áprilisában, Debrecenben elfogadott Függetlenségi Nyilatkozatnak is van váradi kötődése, hiszen az egyik aláírója Szacsvay Imre Nagyvárad első országgyűlési képviselője volt, akit október 24-én, főleg emiatt kivégeznek. Nagyváradon egész alakos szobor, Debrecenbe pedig a Kossuth-szobor talapzatán az egyik mellékszobor emlékeztet reá. A szabadságharc egyik döntő csatája Debrecen nyugati részén zajlott le 1849. augusztus 2-án. Az ütközetben az osztrák uralkodó segítségére siető hatalmas túlerőben levő orosz cári csapatok döntő vereséget mértek a váradi születésű Nagysándor József tábornok, aradi vértanú, vezette magyar honvédségre.
A 19. század második felében lassan konszolidálódott Debrecen helyzete, amelyet 1857-ben ért el Pest felől a vasút. Hamarosan vasúti gócponttá vált s gazdasági fejlesztések kezdődtek. 1865-ben nyitották meg a mai Csokonai Színházat.
Az 1867-es kiegyezés egy vármegye keretében találja a két várost, igaz nemsokára, 1876-tól különválnak, a közös érdek részben megszűnik, a versengés fokozódik.
Debrecenben kórházak, egyházi és világi iskolák, laktanyák, templomok, középületek épültek. A századfordulón átívelő beruházások során épültek fel az egyetemi klinikák, az 1944-ben lebombázott vasútállomás, az Arany Bika Szálloda épülete, vagy az új megyeháza. A nagyvárossá válás látványos jeleként 1884-ben, a fővárost is megelőzve (Nagyvárad után másodikként) épült Debrecenben gépi vontatású közúti vasút.
A 20. századra Debrecen az ország élvonalába kerül gazdaságilag: 1912-ben 71 részvénytársasága van, s e téren csak a főváros és Nagyvárad előzi meg. A város soha nem látott átalakuláson megy át. Lakosainak száma ötven év alatt a másfélszeresére nő (75 000). 1900-ban felgyulladnak az első elektromos utcai lámpák, 1911-ben megindul a villamos forgalom, a századelőn már korszerű telefonhálózat működik.
Nagyváradot a vasút 1858-ban érte el, amikor átadták Püspökladány felőli szakaszt. A többi civilizációs vívmány közül talán a telefon térhódítása a leglátványosabb. A nagyváradi telefonközpontot Róth János állította fel még 1888. április 1-jén 18 előfizetővel.
A társas élet egyik korabeli alapsejtje Nagyváradon is az egyesület volt. Így 1904-ben 72 egyesület működött a városban. A közlekedés korszerűsödése mellett rendkívüli jelentőséggel bírt a közvilágítás modernizálása. 1873-tól gázvilágítást használtak a városban, majd 1904. január 10-én került sor a villanyvilágítás bevezetésére. Az állandó színház terén Nagyvárad elmaradt a közeli városoktól, csak 1900-ban adták át a Szigligeti Színházépületét, igaz ezt az egyik legszebbnek tartják. Az állandó színház hiányát Váradon a nyári színi évadok igyekezték pótolni, ezt több alkalommal a közös Debrecen-nagyváradi színtársulat biztosította.
Nagyváradon a gőzüzemű vasút már országosan elsőként 1882-ben közlekedett, viszont az igazi városi tömegközlekedés 1906. április 25-én kezdődik, a villamosközlekedés megindulásával.
Debrecen tehát lényegében gyorsabban indul, de Nagyvárad a 20. század elején ritmust vált és előre tör, a ?Holnap városává? válik, míg a korabeli Debrecen, bár értelmezésében vitathatóan, a ?maradandóság városa? elnevezést kapja Adytól.
Az 1910-es rangsorok adatai különösen fontosak, hiszen egy hosszú felzárkózási szakasz vége felé készültek. A lakosságszám szerinti rangsorban 1910-ben Nagyvárad már feljött a 9 helyre 64.169 lakossal, megelőzve Aradot és Kolozsvárt, Debrecen 92 729 lakossal tartja 4. helyét.
A magyar városok ragsorában Nagyvárad 1910-ben a főváros utáni legmagasabb kategóriában a 10 regionális központ között kapott helyet, akárcsak Debrecen. A városi szerepkörök mennyiségi értékei alapján összeállított összesített hierarchiában viszont Nagyvárad országosan a 4. helyet foglalta el Budapest, Zágráb, Pozsony mögött, közvetlenül Temesvár, Debrecen, Szeged, Kolozsvár, Arad és Kassa előtt.
Néhány együttműködés a versengés időszakában
A sok vonalon folyó együttműködés egyik hosszú távú eredménye mint ismeretes a sajtóban nyilvánult meg. Az első magyar sajtótermék mindkét városban, 1843-ban indult, Debreczen- Nagyváradi Értesitő címmel, s közel 60 éven keresztül 1902-ig létezett.
1900. október 7-én megérkezett Debrecenből érkezett Nagyváradra az első automobil, amely próbautat tett azzal, céllal, hogy bevezesse az automobil forgalmat a két város között. Megérkezése után az automobil Nagyvárad utcáin tett utat, díszkörözése idején Ady Endre is ott ült a kezdetleges alkotmányban.
Nagyvárad korán vált a repülés egyik központjává. Első alkalommal 1910. augusztus 9-én Lanzendorfer- Lányi Antal a Bóné-kúti síkságon kétfedeles sárkánygépével kb. öt méter magasra emelkedett, és mintegy 30 métert repült. 1912-ben pedig megtörtént a harmadik és egyben az addigi legnagyobb magyarországi repülés, amikor Lányi a Debrecen-Nagyvárad közötti repülésével új országos rekordot állított fel.
Rövid kitekintés Trianon utánra
A fejlődés a világháború idején leáll, 1919-ben még mindkét város román fennhatóság alá kerül, de 1920-tól elválnak útjaik. Míg Nagyvárad Nagyromániába kerülve 50 hónapot kivéve 1940 és 1944 között, amikor ismét Magyarország része lesz, lényegesen lemarad a nagyobb közeli városoktól, addig Debrecen ugyan határ közeli város lesz, de megszabadulva konkurenseitől számos fejlődési elemet mutat fel. 1920 és 1940 között a különfejlődés következtében a kapcsolatok beszűkülnek és az említett rövid négy éves visszatérést leszámítva, a kommunista időszak sem hoz lényeges változást, így az 1977. június 15?16.-i Debrecen?nagyváradi Kádár ? Ceau?escu hírhedt találkozót kivéve kevés konkrét említésre méltó közös esemény történt.
1989 után adódtak lehetőségek, de a változások lassan indultak. A határ megnyitás elősegítette a térségi összetartozás újbóli megszilárdulását, így Debrecen és Nagyvárad 1992-ben testvérvárosi szerződést kötött. Nagyvárad számára egyik fő kitörési lehetőség a határ mentiségből adódik, csak az egykor a vonzáskörzetébe tartozó településekkel és a közelben lévő hasonló nagyságú Debrecennel való szoros együttműködéssel képzelhető el az előrelépés. Az azóta eltelt évtizedek megmutatták, hogy két város fejlődése csak egy integrált közös európai térben biztosított.
A közel nyolc évszázados közös történelem napjainkban újból élénken folytatódik, ennek egyik fontos megnyilvánulása a ma elinduló közös internetes újság.
A határok, egyelőre elválasztanak, de a közös történelmi múlt és kultúra olyan példákat mutatnak, amelyekből a két város lakói egyaránt meríthetnek öntudatot, bizakodást.
(elhangzott a Debreczen-Nagyváradi Értesítő megjelenésének 175. évfordulóján, és a magát a lap szellemi utódjának tekintő Denagy.hu hírportál elindulásán)
