str. Moscovei nr. 1.
Meghívott előadó: GAGYI JÓZSEF, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem professzora.
A társadalom átalakítás és átalakulás kezdetei Romániában, ötvenes-hatvanas évek című előadása a hatodik a sorban. Elsősorban társadalomtörténeti szempontokat érvényesítve mutatja be a pártállami hatalom megszerveződésén (például a területi átszervezések sorozatain) túl a társadalmi átalakulásnak a főbb állomásait: a beinduló iparosítást, urbanizációt, a társadalmi átrétegződést és az elit átalakulását.
Kijelenthető, hogy a szocializmus korszakában a társadalom nem volt kezdeményező.
A hatalom tervezte, szervezte a társadalom centralizációját, elsősorban a társadalmat behálózó és mégis elkülönülő, az alapvető hierarchizáltságot megvalósító pártapparátus működtetésén keresztül. Megtervezte és megvalósította a specializációt: bürokratikus, vagyis hivatali-, szervezeti-, foglalkozási- és szerep-különbségeket. Működtette a tervgazdaságot, melynek alapja: racionalizált, kiszámítható, szabványosított munka, a termelés-fogyasztás szabályozottsága, képzés-életút szoros ellenőrzése. Ugyanakkor kiépített egy újfajta intézményesítettséget (tömegszervezetek, szabadidős tevékenységek pl. kultúrház és rendezvényei, ünnepek és fesztiválok, de nem utolsósorban a szociális szolgáltatások). Létrehozta a társadalmi szinkronizációt: az ipari világ követelte munkafegyelem, ingázás formáit-szabályait, az oktatási (valamint gyerek és ifjúsági tömegszervezetek) által standardizált szocializáció, a propaganda és agitáció rendezvényeit, esemény-tematizálását.
Mindezt együtt modernizációnak is nevezhetjük ? és elmondható, hogy az ötvenes-hatvanas évek Romániában a szocialista modernizáció korszakának nyitánya.
Románia elindult az agrártársadalomból ipari társadalommá válás útján, ami azt jelentette, hogy a földhöz kötöttség és fizikai munka helyét a jelentésekhez kötöttség, szemantikai munka vette át: gépek és emberek irányítása, szervezése, ehhez szükséges képzettség, flexibilitás, manipulálhatóság, kulturális nyitottság és sokféleség. Románia lakossága, a romániai magyarság számára ekkor kezdődött a mobilitás, dinamikus átalakulás máig tartó korszaka: elszakadás a ,,földtől? / ,,falutól?, hely-/identitáskeresés a föld és falu hagyományának és örökségének szimbolikus univerzumaiban.
+ Google Naptár + iCal Exportálás
