A magyar-magyar határ menti kapcsolatok építése reményében sok évvel ezelőtt huszár-hagyományápolókként úttörő munkát végeztünk. Akkor fogalmunk sem volt arról, hogy mit is teszünk, mert benne voltunk a történésekben. De ma már tudjuk, hogy ?történelmet csináltunk?.
A szentjobbi és kisebb részben a Hajdú-Bihar megyei huszárhagyományőrzők, 2009 január elején elhatározták, hogy egy téli huszártúrát szerveznek, bármilyen időjárási körülmények is adódnának. Az ötlet leginkább a szentjobbi Zatykó István nevéhez fűződik. Az akkor már nagyon profi bandériumnak számító (21 éve működött már) hajdú-bihariak csak ?belekeveredtek a fősodorba?, nem volt mód ?kifarolni?. Nem illett! Menni kellett, akármilyen kegytelen tél is volt akkor, és összefagyva érkeztek vissza este az első túrán résztvevők, akik Szentjobbról indultak, Érköbölkúton ebédeltek, majd este visszaértek Szentjobbra? Ez volt a kezdet, tíz évvel ez előtt.
Vagyis a szentjobbiak elhatározták, hogy 2009 január legelején minden áron szerveznek egy téli huszármenetet Szentjobb környékén, annak emlékére, hogy ha hajdan, a háborúkban, az akkori huszárok kibírták a zord és viszontagságos téli viszonyokat, akkor a mai, kényelmes élethez szokott katonai hagyományőrzőknek is ki illik bírni a megpróbáltatásokat? Ez volt az egykori szellemisége a legelső túrának!
Ezen vezérfonál mentén indult el tehát 2009 január elején a téli huszárportyák sokasága, mely azóta is töretlenül fejlődik, és mára már odáig jutottak, hogy több mint száz vendéggel teszik meg a téli túrákat, és ma már nem csak Bihar megyéből és Hajdú-Bihar megyéből érkeznek Szentjobbra a túrázók, hanem Erdély belsejéből is jönnek huszárok. Így volt ez 2019. január 5-én is, amikor ismét sokan vettek részt az idei huszárportyán. A közel tízfős hajdú-bihari küldöttséget Juhász Imre, a Hajdú-Bihar megyei Lovas és Huszárhagyomány-őrző Sport és Kulturális egyesület elnöke vezette.
A több mint száz résztvevő január 5-én indult útnak Szentjobbról lóháton, szekereken, hogy próbára tegye strapabírását a kemény hidegben. Több mint tíz szekér, több lóhátas ló vitte a huszárokat és emlékápolókat a környékre. Szentjobbon finom reggeli után a római katolikus templomban kaptak áldást a résztvevők arra, hogy balesetmentesen teljesíthessék küldetésüket. Ezt követően megkoszorúztuk a szentjobbi Simonyi Óbester ? a legvitézebb huszár emlékére állított ? emléktáblát, majd elindult a menet. Szabó Ödön politikus és huszárhagyomány-ápoló kürtjellel jelezte az indulást.
Több mint száz fő indult útnak, vagy nyolc térség képviseletében, a túrára. Körülbelül jó negyven kilométert tettek meg a nap végére a túrázók, mire visszaértek a kiinduló településre.
Több helyen volt ?életmentő? vendéglátás, meleg étel és ital ? köszönet a kifogástalan szervezői munkának! A dermesztő hidegben, szélben, hószállingózásban, bizony jól esett minden emberi ?valami?, ami enyhítette a hideg okozta gyötrelmeket.
A túra érintette Hegyközszentmiklóst, Nagykágyán a Pongrácz-kastélyt és Csokalyt is. Csokalyon Fényes Elek emléke előtt is tisztelegtek a túrázók?
Én mindig részletes információs tudnivalókat küldök a tagoknak. Sokszor ki is nevetnek e miatt, mert olyan szájbarágósan leírok minden tudnivalót. De ez kell is, mert még így is mindig van valami kabaré a menetek során. Erdélyben, Mezőpaniton lakik Bartha Misi bátyánk, aki a mi egyesületünknek a tagja. Még a részletes leírás ellenére is eltévedt, ugyanis sokáig kereste Hegyközszentmiklóst, mivel a GPS-be Hegyközszentimrét pötyögte be, és ott aztán nem találta a szenetmiklósi termálfürdőt…
Délutánra, a visszatérő szakasz idejére már rálopakodott a környékre a közelgő sötétség, így a hegyközszentmiklósi termálfürdő étkezdéjének ellátása után sokan gépjárműveken tehették meg a Szentjobbra visszavezető utat. Ezt nem is nagyon bánhatták a túrázók, és a lovas fogatok tulajdonosai sem, a lovakról nem is beszélve, mert akkorra már teljesen átfagytak. A hajdú-bihari küldöttség között a legidősebb résztvevő már közelebb volt a hetvenedik (!) életévéhez, mint hatvanadikhoz, a legfiatalabb pedig éppen akkor ünnepelte 24. életévét. Bizony neki is maradandó élmény lesz ez a születésnap?
A túra tehát, bár az emberi és a katonai keménységnek állít példaképet, ? véleményem szerint ? lehetne rövidebb, hogy senkit se tegyünk ki annak, hogy megbetegedjen. Egy reggeli indulásos túra, mely a déli ebédre visszatérne a kiinduló ponthoz, véleményem szerint elegendő lenne a jövőben? Részemről ? és ez persze magánvélemény – ezt javaslom.
Azt azért el kell ismernem, hogy a mi küldöttségünkből a három legöregebb, csak az induláskor nyüzsgött. Aztán az az igazság, hogy mi hárman “dezertáltunk”… Ugyanis egyikünknek többed magával készülődnie kellett Nagyváradra, mert színházba mentek egy csoporttal! Bérletük van, rendszeresen átjárnak. Mi ketten pedig nem kockáztattuk meg, hogy betegen jöjjünk vissza este öt óra felé. És mivel éppen egy csizma miatt be kellett menni Székelyhídra, azt elintézvén, mivel hát már úgyis mindegy volt, “dezertőrökké” váltunk, “beemigráltunk” egy jó kis kocsmába… Onnan visszatértünk a szálláshelyül szolgáló hegyközszentmiklósi termálstrandra, ahol bizony locsiztunk egy jót…
Ami azonban feltétlen pozitívum, az az, hogy a teljes résztvevői létszám közel kétszáz fő lehetett! Ugyanis a civilek és katonai hagyományőrzők együttes közönsége a záróesti ünnepi programon az utóbbi években már körülbelül ilyen létszámot mutatott és mutat! Ez bizony olyan emberi kapcsolatépítési lehetőség, ami példa nélküli, és hatalmas kincs! Jómagam magyarországi közéleti emberként kimerem jelenteni, hogy nem látok hasonló összetartozást Magyarországon. Itt már nem igazán vannak ilyen nótás, emberi kapcsolatokat mélyítő események, közösségek. Nekünk sokszor kell a mai Románia területére, a Partiumba, vagy Erdélybe, elmennünk ahhoz, hogy a magyarságot megtapasztalhassuk, megélhessük.
A január 5-ei szombat esti vigadalom után a hajdú-bihariak a szálláshelyre vonultak, ami a Hegyközszentmiklóson lévő termálfürdőben lévő szálláshely volt, ahol a meleg vizes fürdőzés jót tett az elgémberedett túrázóknak? Éjjel jót tett a pihenés, majd másnap korán ? véletlen egybeesés révén ? Debrecenbe kellett ?bevonulniuk? Romániából a hajdú-bihari huszároknak, mivel 11 órakor kezdődött a cívis városban az a nagyszabású emlékünnepség, mely azt mutatta be, hogy 170 évvel ez előtt, 1849 január elején, minként érkezett meg Kossuth Lajos és a kormány Debrecenbe, hogy menekítették a magyar Szent Koronát. Mint tudjuk a történelemből, ez után vált a hajdúsági megyeszékhely az ország ideiglenes fővárosává fél évre. Ezen ünnepségen kilenc huszárunk közreműködött, akik meglehetősen elcsigázva, szinte dermedten is vállalták az újabb szolgálatot Debrecenben is. Előző este, a már említett 24. életévét ünneplő huszártagunk ? Horváth Csaba – SMS-be jelentette, hogy ?Megfagyva, bár de törve nem, megvagyunk! Reggel indulunk Debrecenbe!? A kilenc Debrecenben is szolgált huszár közül két fő erdélyi lakos, ezt azért említem még, hogy mindenek után nekik még haza is kellett utazniuk?
A túra utáni napon, már Debrecenben, amikor ott is szolgáltunk, az a tagunk, aki 24. születésnapját éppen a túra napján ünnepelte, aki egyben egyik alelnöke is az egyesületünknek, Horváth Csabi, Álmosdról, azt követően, hogy sokadjára akartuk ismételten pálinkával kínálni a hideg miatt, meg hát ünnepeltként, emígyen vágta ki magát a “szorításból”: “- Endre bátyám, én a romániai menet után, az elkövetkező fél évben, semmiféle alkohol tartalmú elegyet nem szeretnék már látni…!”
Tudósított: Szoboszlai Endre ? Debrecenből. Fotók: Rencz Csaba ? Bihari Napló ? és magánarchívum.
Címlap fotó: Szentjobbon a debreceni huszárok is megkoszorúzták Simonyi Óbester emléktábláját – elvonulás a koszorúzás után. Rencz Csaba fotója.
