?Debrecen ? a szabadság fővárosa? címmel, fél éven át tartó rendezvénysorozat emlékezik Debrecenben arra, hogy 1849. január elsejétől június elejéig a cívisváros volt a nemzet fővárosa. A Déri Múzeumban ?A másik főváros ? Kossuth és Debrecen 1849? címmel nyílt az akkori időket felidéző kiállítás. Hírportálunk pedig Dr. Fleisz János, nagyváradi történész, egyetemi tanár ?Kossuth és Nagyvárad? című tanulmányából szerkesztett sorozattal idézi fel a ?másik főváros? szomszédságában történt eseményeket.
-
Nagyvárad 1849-ben, a szabadságharc hadiiparának a központja
1849-ben Nagyvárad kiemelkedő szerepet kapott. Ez akkor következett be, amikor az Országos Honvédelmi Bizottmány és az Országgyűlés Pestről Debrecenbe menekült a császári seregek elől. A kormány határozatának megfelelően a hadügyminisztérium az országos fegyvergyárat, a fegyver és tűzérségi osztállyal, valamint a hozzá tartozó gyutacs-, lőkupak- és röppentyűgyárat a készletekkel együtt Váradra irányította.
A város kiválasztását indokolta egyrészt, hogy Debrecenben nem volt hely mindent elhelyezni, másrészt Várad mellett szólt a hadi helyzet, a város jó stratégiai fekvése és, hogy a váradi vár épületei lehetővé tették a gyárak elhelyezését.
1849 január folyamán a váradi vár valóságos fegyvergyárrá alakult és azzal, hogy a legnagyobb hadiipari központ lett, Debrecen mellett Nagyvárad válik az ország másik legfontosabb városává. A várban felállított fegyvergyár Lahner György igazgatósága alatt kezdett el működni és ott lőfegyvereket, szuronyokat és kardokat készítettek. Pece-Szőllősön puskaporgyár, Pece-Szentmártonban ágyúöntőde volt. A vár kazamatáiban fegyvergyutacsokat készítettek. Főruházati bizottmány is volt a városban, de szíjgyártó műhely és kardgyár is tevékenykedett. Ezen kívül élelmezési raktárakat, tábori kenyérsütődét, állandó korházakat, tűzérszámvevőségi irodát állítottak fel. A raktárak egy része az ún. fehérapácák épületében kapott helyet, irodáik pedig a Frimont palotában. Ez idő alatt folytatta működését az ún. katonai nevelde is. Mindez erősen megemelte a városba beszállásoltak számát.
A gyárak gyors üzembehelyezése persze nagyon nehéz feladat volt. A fegyverek javítása már 1849 január 17-én megkezdődött, az országos fegyvergyár termelése pedig január 26-án indult meg.
Tehát 1849. január 26-tól május 26-ig Nagyvárad volt a magyar hadiipar központja és ennélfogva az ország második legjelentősebb városa. Ebben az időszakban Debrecen és Nagyvárad alkotta a magyar szabadságharc hadműveleti bázisát. Nagyvárad az önvédelmi háború egyik legsikeresebb időszakában rendkívül jelentős szerepet játszott, mivel ennek ellátását szinte kizárólagosan biztosította. Az állami országos fegyvergyár februárban már teljes kapacitással működhetett volna, ha az anyaghiány és a munkás elégedetlenségek nem akadályozzák ebben. Az átköltözés miatti időveszteség folytán a teljes erővel való termelés létfontosságúvá vált, mivel a fegyver és lőszerhiány éreztette a hatását és a szükségletek is állandóan növekedtek. Emiatt Kossuth erélyesen utasítja Lukács Dénes alezredest a honvédtűzérség főparancsnokát a lőszertermelés fokozására.
Valós gond volt ez, hiszen a váradi fegyvergyár január 14-től február 6-ig mindössze 1955 puskát és 197000 lőkupakot állított elő, amely Kossuth szerint nagyon kevés.
Lahnert meglepte, hogy Kossuth leértékeli a gyár eredményét, mert például Vetter Antal és Kiss Ernő tábornokok elismerésüket fejezték ki a gyár kezdeti teljesítménye felett. Ez annál kellemetlenebb lehetett Lahnernek, mivel az általa naponta jelentett 40000 lőkupak helyett, a valóságban csak 25700 készült.
A fegyvergyártás februárban az anyaghiány ellenére is emelkedő irányt mutatott. A termelés növekedését a lassan enyhülő anyaghiány mellett a munkások elégedetlenségei is hátráltatták. A dolgozók sérelmezték a magasra szökött árakat, követelték visszamenőleg a bérüket. Kossuth még február elején megpróbálja rendezni a kérdést, de a nehéz pillanatokat nem látja alkalmasnak ilyen felvetésekre.
Egy újabb ellenszegülést követően Kossuth azért igyekszik utasításaival a helyzetet megnyugtatóan rendezni, így májusig nem került sor újabb megmozdulásra. Ezek a mozgalmak nem befolyásolták lényegesen a gyár teljesítményét, de hátráltatták azt.
A februári eredménnyel Kossuth nem volt megelégedve, mert a szükséglet növekedett és nagyobb ütközetek vége felé lőszerhiány lépett fel. Ezért már 1849. március 3-án elrendelte Lahnernek, hogy ezentúl hetente készítsen jelentést a gyár termeléséről.
Márciusban a hadiipar további bővítése volt napirenden, s bár a termelés jelentős volt, a tavaszi hadjárat miatt az igények nagyon megnövekedtek, még ha erről pontos adatokkal nem is rendelkezünk. A márciusi termelést tehát nem tartották elegendőnek. A gyár kis teljesítményére a honvédtűzérség főparancsnoka is panaszkodott. Úgy vélte, több töltényt állítanak elő mint amennyi lőkupakot és gyutacsot. Ez úgy tűnik megfelelt a valóságnak, mert míg a gyárban gyalogsági lőszerkészítéssel 500 ember foglalkozott, ?durranóport? (durranóhigany) csak egyedül a decemberben Párizsból érkezett vegyész Chateau tudott készíteni. A Honvédelmi Bizottmány elrendelte, hogy Chateau minél több embert tanítson be, de a veszélyessége miatt erre lényegében nem került sor.
Kossuth állandóan elégedetlenkedett a váradi gyár teljesítménye miatt, amelyhez most Mészáros Lázár hadügyminiszter is csatlakozott, aki szerint a fegyvergyártás kétségbeejtően lassú, éppen ebben a nehéz helyzetben. A valóságban a gyár megfelelt a feladatának, bizonyítja ezt a nyomasztó lőszerhiány kiküszöbölése, s a támadó hadjárat sikerei.
A március havi teljesítményről csak egy összefoglaló jelentésből tájékozódhatunk. Ez felleltározza a megindulás napjától március végéig kiadott és raktáron maradt lőszermennyiségeket. Bakó szerint ezekből az adatokból kiütközik a lőszergyártás elégtelensége. Azzal számol, hogy március végéig kb. 63 napot dolgozott a gyár és így a napi teljesítmény a gyalogsági lőszereknél 92915 töltény, a tűzérségnél 2615 töltény.
Véleményük szerint mivel lőszerraktárak máshol is voltak a kezdő készletről pedig nincs adatunk, a számítások csak részben fedik a valóságot. Bakó érdeme viszont az, hogy először próbálkozott meg a teljesítmény mérhetővé tételével. Az is tény, hogy 1849 márciusában a hadiiparban már nemcsak a Váradon telepített üzemek dolgoztak, hanem a város környékén valamint más vidékein elhelyezett gyárak is. A Váradon és közvetlen szomszédságában működő (Szentmárton, Peceszőllős – később Váradszőllős, Rontó, Püspökbánya, később Püspökfürdő stb.) hadiipari létesítmények mellett a város vonzáskörében még hét helyen tevékenykedtek hadianyaggyártó üzemek. Mindezek a kiépülő fegyvergyári hálózatot alkották, amelyek központja Nagyvárad volt.
A nagyobb hatásfok elérése érdekében tervbe vették a Breznóbányai és besztercebányai szurony és fegyvergyár Váradon való elhelyezését is. Rombauer igazgató szerint viszont a kevés nyersanyag, szerszám valamint a zsúfoltság miatt nem célszerű a két gyárat odatelepíteni. Ezek után a besztercebányai gyár munkásait Kossuth Kobola-Polyánára rendelte, a breznóbányai szuronygyárat pedig később Petrószra telepítették.
