A román hadsereg nagyváradi bevonulásának centenáriuma alkalmából, a nagyváradi Szent Miklós görög katolikus katedrális előtt, a városi önkormányzat szobrot állított Iuliu Maniu román politikusnak, aki Nagy-Románia megteremtésének élharcosa volt. Képünkön Deák Árpád nagyváradi szobrász leplezi le alkotását.
A szoboravatás ünnepélyes külsőségek között zajlott, a Iuliu Maniuról elnevezett utcában álló görög katolikus katedrális előtt frissen kialakított téren. Részt vettek a város és a megye vezetői, a politikai pártok kormánybiztos és a katonai helyőrség, a román egyházak képviselői. Az ünnepség katonai ceremóniával kezdődött, majd a himnusz eléneklése után, Deák Árpád nagyváradi szobrász és Anton Cioba görög katolikus pap leleplezte a Nagy-Románia élharcosának szobrát.
Az eseményen megjelent Maniu szülőfalujának, Szilágybadacsonynak képviseletében egy népviseletbe öltözött húsztagú delegáció élén Cristian Borz lelkész, aki beszédében felelevenítette, a szülőfalujának görög katolikus egyházi közösségében nevelkedett államférfi életútját, kiemelve szerénységét, alázatát és hazafias elkötelezettségét, amellyel Erdély Romániához csatolását szolgálta, valamint erkölcsi tartását, amellyel a kommunisták által rámért börtönbüntetést halálának pillanatáig viselte.
Nagyvárad polgármestere, Ilie Bolojan ünnepi beszédében 1919. április 20-a történelmi jelentőségét ismertette, azét a napét, amikor a román hadsereg bevonult a városba és ezáltal román fennhatóság alá került. A polgármester Maniu érdemeit ismertetve kiemelte, hogy olyan személyiség volt, aki bizonyította, hogy a politika és az erkölcs összeegyeztethető.
Az ünnepség a helyőrség és a csendőrség díszalakulatainak felvonulásával zárult.
Iuliu Maniu, 1873. január 8-án, Szilágysomlyó közelében, egy görög katolikus vallású, vagyonos nemesi családba született. Tanulmányait Balázsfalva elemi iskolájában kezdte, a középiskolát Zilahon, az Evangélikus, Református Kollégiumban végezte, majd a kolozsvári, a budapesti és a bécsi egyetemen volt joghallgató. Budapesten szerzett ügyvédi képesítését és jogi doktorátust. A balázsfalvi Görög-Katolikus Érsekség és egyházmegye jogtanácsosaként dolgozott, és a papnevelőben jogot oktatott.
Mivel feladatának, kötelességének tartott minden olyan tevékenységet, amellyel az erdélyi románság körülményein javíthatott, politikai szerepét növelhette, s kedvezőbb állami státusz-helyzetének rendezéséhez járulhatott hozzá politikai pályára lépett. Különleges politikai tehetsége elismeréseként, 24 évesen, beválasztották a Román Nemzeti Párt Központi Bizottságába, amelynek később alelnöke lett. Alsó-Fehér megye (Alvinc), képviselőjeként bekerült a magyarországi országgyűlésbe, ahol Maniu Gyula néven tevékenykedett. Részt vett Tisza István, az erdélyi románokkal kezdeményezett tárgyalásain, és komolyan érdeklődött az Nagy-ausztriai Egyesült Államok szövetségi állam terve iránt. Ugyanakkor kapcsolatban volt a Ferenc Ferdinánd körül tömörülő politikai csoporttal is.
Az első világháborúban, az Osztrák?Magyar Monarchia hadsereg tisztjeként az olasz frontra került. Az összeomlása idején, Bécsben, tüzérségi hadnagyként létrehozta az Erdélyi Románok Nemzeti Tanácsát, illetve a Román Katonák és Tisztek Szenátusát. 1918. novemberében részt vett a magyarországi Károlyi Mihály kormánya által kezdeményezett, és a Jászi Oszkár vezette aradi tanácskozásokon () a második napon, ahol világossá tette, hogy a Román Nemzeti Tanács szándéka a teljes elszakadás Magyarországtól. Szervezője volt az 1918. december elsejei, Gyulafehérvárra összehívott nemzetgyűlésnek, amely kinyilvánította Magyarországtól történő elszakadásukat és a Román Királysággal való egyesülésüket. Erdély Romániával történő egyesülése után továbbra is a Román Nemzeti Párt (PNT) elnöke lett, amely a román parlament legerősebb pártja lett, így parlamenti képviselőként folytatta a politizálást. 1926-ban pártja Nemzeti Parasztpárt néven egyesül a regáti Parasztpárttal, amelynek az elnöke lesz. A párt vezetőjeként három alkalommal volt Románia miniszterelnöke.
A második világháborúban a Bécsi döntések revízióját, Nagy-Románia újraélesztését, újraszervezését, Észak-Erdély területének Romániához való visszacsatolását tekintette feladatának. Támogatta az 1944 -i kül- és belpolitikai fordulatot eredményező eseményeket, az ország háborúból történt ?kiugrását? követően államminiszter lett. Szorgalmazta a román hadseregnek részvételét Észak-Erdély ?felszabadításában? ezért alárendeltként csatlakozott a Szovjetunió Vörös Hadseregéhez.
Minisztersége idején megszervezte az észak-erdélyi német és a magyar nemzetiségű lakosok mindennapi életének ellenőrzését, korlátozását, illetve az elmenekült román közigazgatás minél előbbi felállítását, a lakosság visszatelepülését. A folyamatok felgyorsítására fegyverrel is rendelkező szabadcsapatok úgynevezett ?Maniu-gárda? szerveződött. A gárdák törvénytelenségek sokaságát, rablásokat, gyilkosságokat ? követtek el Észak-Erdélyben, de Erdély más vidékein is a magyarok ellen.
A csalással ugyan, de a választás során, 1946. november 19-én többséget szerzett a baloldal a román parlamentben, ami a Román Kommunista Párt hatalomra kerülését jelentette. A politikai fordulat után pár nappal megkezdődött az ország szovjetizálása, 1947. július 19-én a Nemzeti Parasztpártot törvényen kívülre helyezik, a vezetőket letartóztatják. Iuliu Maniu is előbb a galaci, majd a máramarosszigeti börtönbe kerül, ahol 1953. február 5-én, nyolcvan éves korában meghalt.
A rendszerváltás után a román társadalom nemzeti hősként emlékezik rá, nevét közterek, iskolák, intézmények viselik.
