Baltazár Dezső tér 1.
Csontváry Kosztka Tivadar halálának 100. évfordulója, valamint a MODEM 13. születésnapja alkalmából rendkívüli projekttel jelentkezünk, amelynek keretében szeptember 28-án (szombaton) és 29-én (vasárnap) két rendhagyó interaktív workshopra várjuk azokat az érdeklődőket, akik kíváncsiak, hogy a mai csúcstechnológia segítségével miként mozgathatnak meg egy képrészletet, mitől hullámzik vagy épp torzul a festmény, milyen szoftverekkel hogyan hozhatók létre interakciók és a különböző effektek révén mi minden történhet még egy képpel, összekapcsolva a művészetet a tudománnyal, a századfordulót és a jelent a jövő világával.
A kétalkalmas, 12 fős workshopokat egy nap kétszer is megtartjuk, így az érdeklődők választhatnak, hogy a 10 órás vagy 15 órás alkalomra jönnek.
A két nap során 4 workshopot hirdetünk: az egy napra eső két alkalom azonos, azok közül mindenki – maximum 12 fő – szabadon választhat. A vasárnapi workshop (amelyek közül szintén lehet választani) az előző napira épül, de önállóan is működik, akinek ideje azt engedi, jelentkezhet csak a vasárnapi két alkalom egyikére.
Vagyis a szombati és vasárnapi foglalkozások lazán kapcsolódnak egymáshoz, így aki esetleg kihagyná az egyiket, a másnapi workshopon ? előzetes tudás nélkül ? is részt vehet. Előzetes jelentkezés viszont szükséges, az egyes workshopokon ugyanis maximum 12 fő vehet részt.
Szeptember 28. (10:00 és 15:00)
Paint mapping ? workshop 1. Sztojánovits Andreával
A résztvevőkkel valós idejű mozgó megvilágítást készítünk Csontváry Kosztka Tivadar Selmecbánya látképe című festményhez kapcsolódva.
A festmény nyomtatott mása a sztenderd (spot) megvilágítás helyett projektoros megvilágítást kap, mely a képet speciálisan úgy világítja meg, hogy egyes részleteket előhoz (kiemelés), más részleteket pedig háttérbe rendez a fénnyel, vagyis a fény intenzitásának mintázatával vezeti a szemet. Ha ezen felül a fény megmozdul és pontos részleteken át ível útja, ez olyan illúziót kelt a nézőben hogy a festmény ?megmozdul? és különféle torzulások, modulációk tapasztalhatók az alapvetően statikus médiumban.
A paint mapping tehát a /// festményt (paint) /// feltérképező (mapping) digitális rajzolat, mely egy az egyben visszavetül a képre álló-vagy mozgókép formájában. A digitális animáció leköveti a festmény architektúráját, ezáltal a tér, a szerkezeti viszonyok, a fény (vetített animációk) és a mozgás speciálisan integrált egységét alkotja meg, a festmény és a rávetülő fény találkozásából létrejövő új valóságérzet indukálását hívja életre.
A paint mapping a projection mapping egyik alműfaja.
Szeptember. 29. (10:00 és 15:00)
interakciók ? workshop 2. Sztojánovits Andreával
A résztvevőkkel kipróbáljuk, hogy különböző technikai eszközök bekötésével miként tehető interaktívvá egy installáció.
A kortárs technológiát alkalmazó installációknál egyre népszerűbb a néző bevonása az installáció alakulásába valamilyen interakció folytán. Az interaktivitás jobban előhívja a néző aktív figyelmét, részesévé. létrehozójává válok az installációnak.
A workshop folyamán megnézzük, hogy milyen eszközökkel lehet interaktívvá tenni egy installációt, mint például Leap Motion, MIDI vezérlés, vezető festék és átnézzük a különböző vezérlési protokollok használatát. A workshop végére felépül a résztvevőkkel közösen kialakított interaktív rendszer.
A workshopok maximum 12 fővel indulnak és regisztrációhoz kötöttek.
Online regisztráció a modemart.jegy.hu oldalon
Belépő: 1200 / 600 forint, debrecenieknek 1000 / 500 forint
Az MODEM éves bérlete érvényes a workshopokra is, de a létszám miatt megkérjük a látogatókat, hogy a modemart.jegy.hu oldalon regisztráljanak.
A Modem-születésnap alkalmából erre a 9 napos időszakra bérlet is váltható, amely a Csontváry természete című projekt mellett a 9 nap valamennyi programjára érvényes. A Modem 13 bérlet ára 5000 Ft (diák, nyugdíjas 2500), debrecenieknek 4000 Ft (diák, nyugdíjas 2000).
A Modem 13 bérlet online az alábbi linken vásárolható meg:
https://modemart.jegy.hu/program/modem-13-szuletesnapi-berlet-109156?fbclid=IwAR2JR4VzJH-g7ZprumsryaXRvDAbk2Ha2BB6_UNQMiAP3CkOb8rjWnwiGwc
+ Google Naptár + iCal Exportálás
