Fonó Zenekar: Atyai ág

2019/09/28 - 19:30 - 21:15

Kodály Zoltán kutatásai nyomán a magyar népzene keleti kapcsolatait tárja fel a Fonó Zenekar. Az 1997 óta működő, eMeRTon- és Kodály Zoltán-díjas együttes repertoárja a tradicionális magyar népzenén, valamint a Kárpát-medence más népeinek hangszeres és vokális hagyományán alapul, de profiljától a komolyzene, a kortárs tánc és irodalom rangos képviselőivel való együttműködései is elválaszthatatlanok. Dolgozott többek közt az Ensemble Justiniana operatársulattal, Szabadi Vilmos hegedűművésszel, Gulyás Márta zongoraművésszel és a Musica Profana régizene-együttessel, illetve Kányádi Sándorral, Temesi Ferenccel és Závada Pállal. 2012-es, Vadbarokk című lemezük a magyar népzene és a barokk műzene kapcsolatrendszerét mutatta be, Kodály Zoltánra is utalva, aki Magyarság a zenében című tanulmányában ezt írta: ?Egyik kezünket még a nogáj-tatár, a votják, a cseremisz fogja, másikat Bach és Palestrina?.
2017-ben ugyancsak Kodály kutatásai nyomán állították színpadra Atyai ág című produkciójukat ? immár a magyar népzene keleti irányú kapcsolatai jegyében. Ebben a zenekar és azon balkár, nogaj, baskír és kumuk vendégei, akikkel Agócs Gergely keleti gyűjtőútjai során találkozott, a magyar népzene és a kipcsak török népek zenei folklórja közötti párhuzamokat tárják a közönség elé; elérkezettnek látva az időt, hogy kulturális életünkben türk kulturális rokonságunk képviselői is hangot kapjanak.


+ Google Naptár + iCal Exportálás