Str. Emanuil Glojdu nr. 39-41.
Ahogyan azt már megszokhatták, idén is az állandó pörgés lesz a június 18?24. között immár hatodik alkalommal megszervezett nagyváradi Szent László Napok egyik legfőbb jellemzője. A nagyváradi várban ezúttal is tartalmas kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget kínálunk úgy, hogy közben fejet hajtunk városalapító lovagkirályunk előtt.
A Szent László Napok szerkezete nem változik, így június 17-én, vagyis a nulladik napon az immár hagyományos kerékpározással indul, a csúcsra járatás pedig a június 22-24-es hétvégén lesz.
A térség legnagyobb kulturális fesztiválján idén is kiemelt szerepet kapnak a családbarát, hagyományőrző, valamint kulturális rendezvények, tudományos előadások, megtartjuk az immár elmaradhatatlan kézművesvásárt, a Nagyváradról elszármazottak találkozóját, fakanalat ragadunk egy igazi örömfőzésre, kialakítunk egy borfalut is, lesz sok humor, és természetesen ismert és elismert előadók koncertjeivel is elkápráztatjuk közönségünket.
Részletek: https://www.facebook.com/SzentLaszloNapok2018/
Teljes program ITT.
+ Google Naptár + iCal Exportálás
