Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny

2022/02/07 - 2022/02/13 - Egész napos

A február 7. és 13. közötti sorra kerülő Bocskai-emlékversenyen, amelynek a hivatalos megnyitóját február 8-án, délután tartják, 20 ország mintegy 200 versenyzője lép majd ringbe, 13 férfi és 12 női kategóriában. Erős lesz a mezőny, egyebek mellett Angliából Franciaországból, Ukrajnából, Törökországból, Szerbiából, Brazíliából, Fehéroroszországból és Csehországból érkeznek neves bokszolók Debrecenbe.

Az egész esemény folyamán nagy gondot fordítanak majd a biztonságra, így csak maszkban és védettségi igazolvány felmutatásával lehet majd belépni. Az öt versenynapra szóló felnőtt bérlet 4000 forintba, a napijegy 1000 forintba, a diákbérlet 1500 forintba, a diák napijegy 500 forintba kerül majd. A mérkőzések látogatása nyugdíjasok és 14 év alattiak számára ingyenes. A 66. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny hivatalos megnyitójára február 8-án ? kedden ? 14.45 órakor kerül sor, a női döntők február 11-én, a férfi döntők pedig február 12-én zajlanak majd.


+ Google Naptár + iCal Exportálás