Egyéjszakás kaland a nagyváradi színházban

A nyári napforduló és az ehhez társítható néphagyományok kapcsán Egyéjszakás kaland címmel rendhagyó ünnepséget szervez a Szigligeti Színház: a Szentivánéji álom című, június 21-én műsorra tűzött előadás nézői nyereményjátékban vehetnek részt, illetve egynapos házasságot köthetnek, az év legmisztikusabb napját ugyanakkor közös lampioneregetés zárja. Az eseményre a Szigligeti Társulat június 17?23. között megtartandó Miniévada keretében kerül sor.

Shakespeare egyik legismertebb és legtöbbet játszott komédiáját június 21-én, 19 órától tűzi műsorára a Szigligeti Társulat. Az ifjú szerelmesek egymásra találásának története apropóján a Szigligeti Színház szeretettel várja azon játékos és vállalkozó kedvű párok jelentkezését, akik szívesen házasodnának össze egy napra, vagy erősítenék meg házassági fogadalmukat ilyen módon. Az eseményen résztvevő párokat a Szigligeti Társulat színművészei adják össze egy rendhagyó ceremónia keretében, a jelentkezők pedig pólót és oklevelet kapnak. Az egynapos házasságkötésre regisztrálni ITT lehetséges.

A szervezők felhívják ugyanakkor a figyelmet, hogy az előadásra jegyet váltó, illetve az előadásra érvényes Miniévad-bérlettel rendelkezők között három értékes nyereményt sorsolnak ki: a nyertesek a következő évadra szóló kétfős bérlettel gazdagodhatnak, részt vehetnek a Szigligeti Színházban szervezett páros fotózáson, illetve egy romantikus vacsorát követően egy éjszakát tölthetnek el a Continental Hotelben.