Nagyváradi vendégek a MagdaFeszten

A MagdaFeszt vendége lesz a kortárs román színház egyik legizgalmasabb alkotója, Gianina Cărbunariu, a nagyváradi társulat pedig október 5-én a Csokonai Irodalmi Labor Pódiumtermében mutatja be a Cărbunariu szövege alapján készült, megtörtént esetet feldolgozó, A tigris című előadást.

Üzenet NEKtek! ? Őszi hétvége az ökumené jegyében Nagyváradon

Üzenet NEKtek! címmel tartanak őszi hétvégét az ökumené jegyében október 2-án és 3-án Nagyváradon, melynek középpontjában az 52. Nemzetközi Eucharisztikus kongresszusra készült virágkompozíció áll majd. Az eseménysorozat megrendezését Debrecen Város Önkormányzata kezdeményezte, melynek lebonyolításához a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye közösen csatlakozott.

Nagyvárad idén is csatlakozik a Muzsikál az erdő programhoz

Vasárnap a Nagyváradi Állami Filharmónia Vonósnégyese, a Nagyváradi Művészeti Líceum magyar tagozatának kórusa és a Nagyváradi Művészeti Líceum fiatal tehetségei mellett a Szent Efrém Férfikar és Szokolay Dongó Balázs lépnek fel. A koncertek sorát a Góbé zenekar zárja. Ugyanakkor kézműves foglalkozások, gyermekprogramok várják az érdeklődőket.

Csongor és Tünde ? A próbafolyamatba a közönség is bepillanthat

Október 1-én tartja új évadának első bemutatóját a Szigligeti Színház Szigligeti Társulata: Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjét Anca Bradu rendezi, az előadásban pedig a nagyváradi trupp szinte összes színművésze színpadra lép. A premiert megelőzően, szeptember 28-án, kedden, 18 órától nyílt próbát tart a színház, amelyben a nézők számára betekintést nyerhetnek a készülő produkció kulisszái mögé. Az eseményre a belépés ingyenes.