Folytatódik a Kultúr-Fröccs Programsorozat

A Kultúr-Fröccs programsorozat május végén azzal a céllal indult el Debrecenben, hogy a pandémia után felélénküljön a belváros, vidámsággal megtöltve a tereket, a város lakossága közösen osztozhasson az újranyitás örömében. Az érdeklődők közel 80 rövid egyéni, vagy kiscsoportos utcai produkciót láthattak több műfajban, a belváros különböző helyszínein.

Nagyváradon is megrendezik a Múzeumok éjszakáját

Július 3-án este valamennyi nagyváradi múzeum megnyitja kapuit a helyi polgárok és a turisták előtt. Az éjfélig tartó múzeumi kalandok sorában számos különleges kiállítást nézhetünk meg ingyenesen; a felújítás alatt álló római katolikus püspöki palota nemrég megnyílt egyházművészeti gyűjteménye pedig sokak számára új élményt ígér.

Elveszett paradicsom – Új régészeti kiállítás a Déri Múzeumban

A mezolitikum évezredei alatt a Kárpát-medencében élt emberek minden bizonnyal sok emléket hagytak maguk után, azonban ezeknek még csak kis része ismert a kutatók számára. Közönség elé kerül a Székesfehérvári Szent István Király Múzeumtól kapott, tökéletes épségben megmaradt, sok ezer éves csontszigony. A tárlat legkülönlegesebb látnivalója azonban a Kárpát-medencében jelenleg egyetlen ismert mezolit sír, amelyet a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum jóvoltából elsőként a Déri Múzeum mutathat be!