Állatok Karácsonya a Zoo Debrecenben

Idén sem maradhat el a Debreceni Állatkert hosszú évekre visszatekintő és egyik legszebb hagyománya, a december 27-én, 9:00 és 16:00 között megtartott Állatok Karácsonya, amelyen az intézményben élő 200 faj 900 egyede és az őket támogató lelkes állatkertbarátok egyaránt kitüntetett figyelmet kapnak.

Örömvasárnap a Szent László téren

December 11-én, vasárnap már a harmadik, vagyis a rózsaszín gyertyát gyújtjuk meg ünnepélyes keretek között a Szent László Egyesület és a Nagyvárad és a Régió Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) által a nagyváradi Szent László téren felállított adventi koszorún.

Nem csak a debrecenieknek, a turistáknak is kihagyhatatlan élményt ígér Szabó Magda süteménye

Szabó Magda mindig is büszke volt reformátusságára, debreceniségéhez hozzátartozott az, hogy ezer szállal kötődött a Nagytemplomhoz. Ebből szeretne megmutatni valamit a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség azzal, hogy a fenntartásukban működő Karakter Kávézó ezentúl nemcsak Szabó Magda műveivel, de az író családi receptje által ihletett süteménnyel is kedveskedik a hozzájuk betérőknek.

Adventi gyertyagyújtás a Szent László téren

Immár hatodik alkalommal lesz idén adventi koszorú a nagyváradi Szent László téren ? a Szent László Egyesület és a Nagyvárad és a Régió Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) idén is a megszokott helyszínen, a Szent László templom mellett állítja fel a várakozás szimbólumát.