Bemutatták az idei Debreceni virágkarnevál virágkocsijait

Bár a járványhelyzet miatt elmarad a virágkocsik és a művészeti csoportok hagyományos felvonulása augusztus 20-án Debrecenben, az 51. virágkarnevált megtartják: tíz színpompás virágkompozíciót tekinthetnek meg majd az érdeklődők a főtéren, a táncosok pedig a város különböző pontjain mutatkoznak be – jelentették be a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón, ahol bemutatták a készülő virágkocsikat is.

Arkhimédész találmányaiból nyílt kiállítás Nagyváradon

Mától látogatható a nagyváradi Körösvidéki Múzeumban az Arkhimédész és az ő találmányai című tárlat, amelyen az ókori tudós 35 csodálatos szerkezetének replikáit láthatjuk. Arkhimédész találta fel többek között a katapultot, a róla elnevezett csavart, azt a mechanikus kart, amellyel a szicíliai hadsereg az ellenséges hajókat a tengerbe tudta dönteni, és nevéhez fűződik az a tükör is, amellyel az ellenséges hajók vitorláját tudták felgyújtani.

A kortárs és klasszikus művészet is megjelenik az idei Debreceni Virágkarneválon

Az elmúlt években a Debreceni Virágkarneváli programsorozat közkedvelt eseményévé vált a Fények éjszakája. Idén az eseménysorozat keretében nemzetközileg elismert alkotók mutatják majd be fényművészeti alkotásaikat. A Lighthouse fényművészeti szövetség alkotóinak kompozíciói többek között egy rendhagyó helyszínen, a felújítás előtt álló Csokonai Színház belső tereiben lesznek láthatók, de a Dósa nádor téren, ahol augusztus 20-án avatják fel Szent István szobrát, animáció formájában a király is “megjelenik” majd, séta közben. A Klasszikusok éjszakáján a Kodály Filharmónia Debrecen Beethoven IX. szimfóniáját adja elő, illetve a virágkarneváli héten több kisebb koncertben is gyönyörködhetünk. A Debreceni Virágkarnevál két kiemelt eseményeiről augusztus 3-án a Csokonai Színházban tartottak sajtótájékoztatót.

Galiba fesztiválra készül a 60 éves Vidámpark

A Debreceni Virágkarnevál kísérőrendezvénye 2012. óta a Galiba Gyermekfesztivál, melynek történetében először az eredetileg Lúdas Matyi nevét viselő Debreceni Vidámpark ad teljes egészében otthont augusztus 16. és 20. között. Az ország egyetlen állandó szórakoztatóparkja idén májusban ünnepelte alapításának 60. jubileumát, a Galiba házigazdájaként pedig végre méltóképpen megemlékezhet majd e jeles évfordulóról.

Főnixterv: augusztusban új bemutató a Szigligeti Társulattól a várszínpadon

Főnixterv címmel új előadással készül a Szigligeti Társulat, amelynek szabadtéri bemutatójára augusztus 14-én, 20.30-tól kerül sor a Nagyváradi Vár nyári színpadán. A társulat színművészeinek improvizációira épülő előadását Botos Bálint rendezi, aki korábban olyan szakmai és közönségsikernek örvendő előadásokat vitt színre, mint Csehov Apátlanulja, valamint Szép Ernő Lila ákáca.

Garantált vezetések, esti nyitvatartás ? Így készül az augusztusra a Debreceni Református Nagytemplom

Augusztus 1-től kezdődően minden kedden, csütörtökön és szombaton 11 órától garantált tárlatvezetéseket tartanak a Nagytemplomban, melyen a részvétel a belépőjegy megváltásán túl nem kerül plusz költségbe a látogatók számára. A hétköznapi nyitvatartási idő is meghosszabbodik egy órával, a Debreceni Virágkarnevál hetében pedig este 21 óráig látogatható a templom, beleértve a tornyokat és a panorámajárdát is.